Tényleg lövöldöznek a Margit-szigeten
További Belföld cikkek
- Rétvári Bence: Januártól átlagosan 21,2 százalékkal nő a tanárok és az óvónők bére
- Sulyok Tamás karácsonyi üzenete: Sose tekintsünk a másik magyarra ellenségként!
- Műtét közben tanul az új budapesti robotsebész, de egyedül mégsem operálhat
- „Megszólalt a Kicsi” – karácsonyi különkiadást kapott a Menczer–Magyar-csörte
- Padlógázzal ment szemben a forgalommal egy ámokfutó sofőr Szolnokon
Az Indexnek küldött levél meglehetősen szűkszavú, az olvasó spórolt a karakterekkel:
Tisztelt Szerkesztőség! Délutánonként rendszeresen lövöldöznek a Margit-sziget északi végén. Talán megérne pár sort az információ.
Nahát, ha ez igaz, annak bizony a fele sem tréfa!
Kilátogattunk tehát a helyszínre, hogy végére járjunk az ügynek. A megadott napszakban, délután érkeztünk, de az Árpád híd autóáradata miatti viszonylagos csendet ottjártunkkor semmiféle lövések nem zavarták: az üde tavaszi parkban a madarak békésen csicseregtek, a turisták vidáman bringóhintóztak, a szerelmespárok szerelmetesen andalogtak, a futók konokul rótták szigetköreiket.
Jó, jó, de ha most nem is, olvasónk szerint más délutánokon fegyverropogástól hangos a környék, amit viszont valakinek mégiscsak hallania kell…
Adódott tehát a kérdés, ki lehet az, aki sok időt tölt itt, és információval szolgálhatna? Ezt figyelembe véve bóklásztam a sziget északi csücskében, miközben szóba elegyedtem egy posztos rendőrrel, egy lábhajtánykölcsönzőssel, egy mozgóárussal, továbbá néhány futóval. Mindenkinek elmondtam a mondókámat az olvasói bejelentésről, és kérdeztem, hallottak-e lövöldözést?
A rendőr
Én ugyan soha nem hallottam még lövöldözést a szigeten, bár manapság azon sem lennék meglepve, ha ismét divatba jött volna a párbajozás régi hagyománya.
A futó
Rendszeresen edzek itt, de fegyverropogást szerencsére sem az északi, sem a déli csücsökben, sőt, középtájt sem hallottam még.
A bringóhintós
Tíz évre visszatekintve sosem hallottam még a szigeten lövöldözést, de az idősebb helyi dolgozóktól úgy tudom, hogy valaha volt itt agyaggalamb-lövészet.
A mozgóárus
Azt hiszem, hogy a mai napig működik egy koronglövő sportegyesület a környéken, menjen el itt a szálloda mellett az Árpád híd feljárójához, ott van a klub bejárata, egy rácsos kapu, tudja, ahol régen diszkó is működött. Próbáljon meg beszélni velük, ők biztos tudnak segíteni.
Az útba igazítás nyomán a lezárt vaskaput meg is találtam, rajta a felirattal:
HONVÉD BOLYAI JÁNOS SE. SPORTTELEPE
Helyben vagyunk tehát, itt dörrenhetnek azok a lövések. Bejutni ugyan nem lehetett, de a hídról sikerült fényképet készíteni a szigetcsúcsról, ahol a lőtéren a fűben rengeteg narancssárga törmelék szóródott szanaszét, minden bizonnyal a szétlőtt korongok maradványai.
A szerkesztőségbe visszatérve felkerestem a Budapesti Sportlövő Szövetséget, hátha segítenek bemutatni olvasóinknak, miféle lövöldözés zajlik a Margit-szigeten, mit érdemes tudni erről a különleges sportról, az agyaggalamb-lövészetről, milyen hanghatásokkal jár, milyen biztonsági intézkedések betartásával történnek az edzések, milyen lőszert használnak a sportlövők, illetve mennyire sikeresek a szakág magyar sportolói.
A szövetség főtitkára kisvártatva készségesen arról tájékoztatott, hogy az Index megkeresését továbbította a Honvéd Bólyai János Sportegyesület képviselőjének, aki viszont már jóval kevésbé készségesen lapunkkal mindössze annyit közölt, hogy a kérdéseinkre nem válaszol, nem kíván nyilatkozni. Nofene.
Akkor viszont, ha már így jártunk a jelenben, egy archív filmhíradórészlet közzétételével mutatjuk be olvasóinknak, hogyan is lövöldöztek hajdanán a Margit-szigeten a 60 méter távolságra felröppenő galambokra,
amelyek néha bizony tollal borított élő szövetből, nem pedig agyagmasszából voltak.
A fekete-fehér filmen megörökített öltönyös sportoló, dr. Lumniczer Sándor (1896–1958) 1923 februárjában többedmagával alapította meg az Országos Magyar Galamblövő Egyletet, ő maga pedig sportágában, az élő- és agyaggalamblövésben szerzett többszörös világbajnoki, Európa-bajnoki és magyar egyéni bajnoki címet.
Koronglövészet
A koronglövészet a sportlövészet része, több mint százéves múltra visszatekintő sportág, amelynek megnevezésére használatos még az agyaggalamb-lövészet kifejezés is, aminek alapja, hogy a sportág kialakulásakor élő galambokra is történt lövészet. A koronglövészet kétcsövű, 12-es kalibernél nem nagyobb sörétes fegyverrel történik. A szabványos korongok felül narancssárgák, alul feketék, anyaguk manapság speciális agyag-műanyag keverék, amelyből léteznek teljesen környezetbarát kivitelek is. Az ideális alapanyag kiválasztásakor az a cél, hogy a korong akár egy szem söréttől eltörjön, mert ez jelenti az érvényes találatot.
Egy kis történelem
A koronglövészet az 1800-as évek végén alakult ki, és mivel hasonlít az igazi vadászathoz, rövid idő alatt nagyon népszerű lett – derül ki a Magyar Vadászlap egy korabeli számából. A háború előtt az úriemberek sportja volt, és az 1900-as évek elején Magyarországon már több helyen rendeztek galamblövő versenyeket.
Ám az állatvédők tiltakozni kezdtek az élő galambok lelövése ellen,
ezért az egyesületek lassan lemondtak a galamblövészetről, és helyette úgynevezett gömblövészetet, majd a későbbiekben koronglövő versenyeket tartottak.
A háború előtti legkorszerűbb lőtér a Margit-szigeten épült a húszas évek elején, ott, ahol most a Japánkert található. Aztán, amikor az 1938-ban építeni kezdett Árpád hidat 1952-ben átadták,
a Margit-sziget északi csúcsát háborús törmelékekből feltöltötték, és oda került át 1952 nyarán a szigeti agyaggalamblőtér, az ország első öt lőállásos, tizenöt gépes, elektromos indítású koronglövő pályája.
A Margit-szigeti lövöldözés rejtélyét olvasónk kérésére tehát íme, felgöngyölítettük.
(Borítókép: Sánta András / Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.