Százezres büntetést kapott Gődény György rémhírterjesztésért
Amint arról korábban már beszámoltunk, az ügyben nem az első bírósági tárgyalásra került sor. Először tavaly ősszel nem fogadta el a bíróság által kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést, ezért áprilisban újabb tárgyaláson vett részt, ahol továbbra sem ismerte el bűnösségét.
Megkezdődött Gődény György pere
Rémhírterjesztéssel vádolják a vírusszkeptikus gyógyszerészt.
Gődény nem fogadja el a felfüggesztett börtönt, újabb tárgyalás jön
A nem jogerős ítélet szerint a testépítő egy tavalyi írásával akadályozhatta a koronavírus elleni védekezés eredményességét.
Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy az ügyészség túlzottan enyhének tartja a vádlott büntetését, ezért felfüggesztett börtön kiszabásáért fellebbeztek.
A testépítő továbbra is tagadta bűnösségét, ezért ügyvédjével együtt fellebbezett.
Gődény írása a nyilvánosság előtt tagadta a pandémia létét, illetve szándékában állt a védekezési intézkedések eredményességének akadályozása, amivel rémhíreket terjesztett, ezzel pedig a köznyugalom megzavarását idézte elő.
Az ügyben további tárgyalásokra lehet számítani.