Mutogattak egymásnak, az egyik sofőr ráhúzta a kormányt a másikra, végül egy harmadik autós járt pórul

2022.06.02. 17:13
Meg akarta ijeszteni, ezért ráhúzta a kormányt egy másik autóra az M7-es autópályán egy Citroën sofőrje. A megleckéztetésnek egy másik jármű látta kárát.

Vélt vagy valós sérelem miatt veszélyeztette több ember életét az M7-es autópályán, az érdi emelkedő előtt egy Citroën sofőrje. 

A Bp-i Autósok közösségének beküldött videófelvételen az látható, hogy egy Citroën márkájú jármű vezetője ráhúzza a kormányt a középső sávban haladó BMW XI típusú autóra. Mint kiderült, egy harmadik fél járt pórul, akinek semmi köze nem volt az esethez. Ugyanis egy másik BMW a belső sávban szeretett volna előzni, amikor a megleckéztetéstől megijedve a fekete BMW felé rántotta a kormányt, és nekiütközött.

Megdöbbentő, hogy sokaknak még mindig elképzelésük sincs, hogy mekkora baj történhet egy vélt vagy valós sérelem miatt elkövetett közúti veszélyeztetésből

– írta a videó beküldője, aki egyben a megsérült autó tulajdonosa. Hozzátette: a Citroën sofőrje nem állt meg, pedig a visszapillantó tükörben látnia kellett, mi történt. A videót a rendőrség is átvette.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport