Deutsch Tamás apósának gyilkosát elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá

2022.06.04. 05:51
Három hónappal meghosszabbították Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő apósának feltételezett gyilkosának letartóztatását. A férfi ellen elmeorvosi vizsgálatot kezdeményeztek, amire várhatóan júniusban kerül sor.

Őszig szinte biztosan letartóztatásban marad B. István, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte Lazsányi László egykori labdarúgót, Deutsch Tamás kormánypárti európai parlamenti képviselő apósát – tudta meg az rtl.hu.

A bíróság szerint továbbra is megalapozott a gyanúsítás, ráadásul fennáll a szökés-elrejtőzés veszélye is, így meghosszabbították ügyfelem letartóztatását

– nyilatkozta az RTL-nek a gyilkossággal vádolt férfi kirendelt ügyvédje, Gál András István.

A vádlott, B. István fellebbezett az ügyben. Az ügyvéd elmondása szerint védencét szigorú rendőri őrizet kíséretében szállították el a csütörtöki bírósági tárgyalásra.

A vádlott módosította korábbi vallomását, amiben azt állítja, hogy jogos önvédelemből követte el a gyilkosságot.

Azzal a késsel gyilkolt, amivel betört a lakásba

A BVSC-ben nevelkedő korábbi labdarúgót, Lazsányi Lászlót tavaly decemberben, egy elszámolási vita után gyilkolta meg albérlője.

Az eddigi ismeretek szerint B. István tavaly augusztus óta egyáltalán nem fizetett bérleti díjat a Nánási úton található egyik apartman után, majd többszöri felszólításra sem volt hajlandó elköltözni és a zárcserét követően is több éjszakát eltöltött ott.

A gyilkosság éjszakáján is betört a lakásba, Lazsányi ezt megtudva pedig a helyszínre sietett, hogy számon kérje a betörőt. A gyilkosságot dulakodás előzte meg az áldozat vallomása szerint, majd végül azzal a vadászkéssel oltotta ki a főbérlő életét, amivel betört a lakásba.

Az elmeorvosi vizsgálat döntő fontosságú lehet az ügy végkimenetelét illetően, ugyanis, ha a gyanúsítottról azt állapítják meg, hogy nem volt beszámítható állapotban, akkor jó eséllyel felmenthetik vagy enyhe büntetéssel megúszhatja, de amennyiben épelméjűnek nyilvánítják, akár életfogytiglan börtönt is kaphat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport