![Leporolt akták](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/leporolt_aktak.png)
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=rfrlmvqmax&fastid=gghsqllktxqyognjopjddfbzhklp&nc=0)
Komáromy és kilenc társa ellen csoportos garázdaság vádjával indult eljárás korábban. Március 7-én elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd ezt követően április 12-én előzetes letartóztatásba helyezték őt.
Most a Telexszel közölte, hogy kiengedték, de csütörtök reggel lesz a nyilvános tárgyalás az ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, és addig lakhelyelhagyási tilalom van ellene érvényben.
A vádakról az aktivista korábban azt írta, hogy 2017 nyarán két öreg platánfa megvédése érdekében akcióztak a Városligetben, de eközben meghajlítottak 3-4 használt alumíniumból készült kordont. A letartóztatásról pedig korábban azt mondta, hogy az azért történt, mert a bíróság nem tudta elérni őt. Ezzel szemben viszont a Fővárosi Törvényszék azzal indokolta az utóbbit, hogy „erőteljesen megkérdőjelezhető Komáromy Gergely együttműködési hajlama”.
(Borítókép: G Ras (Komáromy Gergely) 2018. augusztus 10-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI)
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM