Tiltakozik a Magyar Újságírók Országos Szövetsége

IMGL9863
2022.06.16. 06:09
Közleményben tiltakozik a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az ellen, hogy magyar külképviseletek magyar újságírók külföldi szakmai útjairól információkat gyűjtsenek. Követelik, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium vonja vissza az erre vonatkozó utasítását.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) tiltakozik az ellen, hogy magyar külképviseletek magyar újságírók külföldi szakmai útjairól információkat gyűjtsenek, s arról jelentéseket tegyenek a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak – írta közleményében MÚOSZ.

Hozzáteszik: Magyarország 2004 óta az európai közösség tagja, a belépéssel elfogadta az Európai Unió értékrendjét és szabályait, amelyekben a sajtószabadság kiemelt szerepet kap, ezért érthetetlennek tartják, kiben nem bíznak: a független magyar újságírókban vagy az Európai Unió tagjaiban? Szerintük mindkét változat rossz.

Követelik az utasítás visszavonását

A szövetség szerint az is megengedhetetlen, hogy az Európai Unióval szemben egyre élesedő politikai játszmában a független újságírók látogatásairól, találkozásairól született ellenőrizhetetlen nagykövetségi jelentéseket ütőkártyának használják, egy foglalkozás képviselői ellen hangoljanak.

Továbbá követelik, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium vonja vissza az erre vonatkozó utasítását, mert az rossz fényt vet az országra, és a régi idők baljós emlékét idézi fel, amikor külföldi útjaikon titkosszolgálati eszközökkel is megfigyelték a sajtómunkásokat. Emlékeztetnek: azóta túl vagyunk egy rendszerváltáson, hozzátéve: ne hozza vissza senki a régi, leváltott korszak elfogadhatatlan gyakorlatát.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)