Brenner Koloman: Túléltük azt, amikor Vona Gábor ellovagolt a naplementébe
Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint a Jobbik egy picit más, mint a hazai politikai pártok többsége. „Ez egy olyan politikai közösség, amelynek kezdettől fogva nagyon a jellemzőben kellett munkálkodni. Ez nagyon összekovácsolta a mi politikai közösségünkkel. Nekünk, mondjuk, nem voltak olyan, akár nemzetközi támogatóink” – fogalmazott a képviselő.
Hozzátette: a Jobbik megszokta azt, hogy nagyon nehéz helyzetben is fel tudott állni.
Túléltük azt, amikor Vona Gábor ellobogott a naplementébe, túléltünk mindent, és most is túl fogunk élni, mert a Jobbik hazánk jobbközép pártjaként egy olyan hiátust takar le véleményünk szerint, a szélsőjobbra sodródott Fidesz és szatellitpártja, a Mi Hazánk mellett kell egy tisztességes jobboldali párt hazánknak
– jelentette ki Brenner Koloman.