Agyonvertek egy idős férfit a házában
Az elkövetők ismerték azt a hetvenéves férfit, akinek a házába 2020. augusztus 22-én betörtek. A két férfi női társa kint őrködött az utcán, miközben ők berúgták az ajtót, majd ütni és rúgni kezdték a hetvenéves férfit.
Késsel és villával is megsebesítették, majd amikor a vérző férfi a földre rogyott, tovább folytatták a rugdosást és az ütlegelést. Ezt követően 32 ezer forintot és egy zenedobozt vettek magukhoz, majd ott hagyták a helyszínt.
A magára hagyott idős férfi nem sokkal később a helyszínen belehalt sérüléseibe. Holttestét csak két nappal később találta meg a látogatóba érkező testvére.
Az elkövetőket rövid időn belül elfogták. A Pest Megyei Főügyészség ellenük különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.