Három és félmillió felnőtt játszik Magyarországon videójátékkal
Az áprilisi közvélemény-kutatás szerint 730 ezren űzik komolyabb szinten az e-sportot, valamint az is, hogy a magyar lakosság csak tavaly 65 milliárd forintot költött e-sportokra – írja az ATV.
3 és fél millió felnőtt hazai videojátékos van itt Magyarországon. És lényegében ők azok, akik egyébként valamilyen formában videojátékoznak. Tehát lehet ez egy aknakereső, egy candy crush saga vagy valamiféle professzionálisabb, az e-sport irányába mutató játék, akár konzolos, akár PC-területen
– nyilatkozta Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke.
Hozzátette, hogy ha össze szeretnénk hasonlítani a két sportot, akkor ezt három terület segítségével tehetjük meg: az e-sportok a koordináció szempontjából összehasonlíthatók a precíziós sportokkal, a felszereltség szempontjából a technikai sportokkal illetve a logikus gondolkodás és stratégia szempontjából pedig a szellemi sportokkal. Ami leginkább kiállja az e-sporttal való összehasonlítás próbáját, az a szellemi sport.
Az e-sport kifejezés az nem feltétlenül idézi meg azt, ami egyébként tevékenység mögött áll. Elsősorban jó úgy hívni, vagy hogy versenyszerű videó-játék vagy tudatos videójáték. Ugyanis itt a mezei videójátékozással szemben sokkal kötöttebbek a körülmények, itt célorientált, eredményorientált maga a tevékenység
– nyomatékosította Biró Balázs.
Az e-sport növekvő népszerűségének jól látható jele, hogy egy friss kutatás szerint a hazai e-sport bázis csak az elmúlt évben 65 milliárd forintot költött erre a tevékenységre – írja az ATV.