Teljesen mumifikálódott négy ujja egy magyar hegymászónak

„A fagyott kezem abban a pozícióban maradt, ahogy rámarkoltam a jégcsákányra” – mesélte a megrázkódtatását Kerekes Bence.

Kerekes Bence hegymászó tavaly márciusban indult az Alpok Mönch csúcsának északi oldalán lévő Lauper út bejárására. A több mint négyezer méteres csúcstól pár száz méterre eltört a bakancsán a hágóvas, ezért egyik lábát korlátozottan tudta használni, nem sokkal később pedig hóvihar érkezett, amitől a mínusz 30 fokos hidegben keveset láttak francia és finn csapattársaival. Számoltak a havazással, viszont az rtl.hu szerint úgy tervezték, hogy a vihar megérkezése előtt leereszkednek a hegy túloldalán.

Szinte vakon, hóviharban, kesztyű és hágóvas nélkül haladt

3700 méteres magasságban a sűrű hóesésben nem látta, inkább csak érezte, hogy a hágóvas leesett a lábáról, ami addig segített neki stabilan járni a jégen. A csapat eldöntötte, hogy továbbmegy, mert visszafordulni nem tudtak, mivel az ereszkedéshez szükséges standépítés nem volt lehetséges. Ha segítséget hívtak volna, és várnak, megfagytak volna, mire kiérnek a hegyimentők, hiszen helikopterrel viharos időben nem szállnak fel. Hágóvas nélkül lassan haladtak, nem értek le sötétedés előtt a hegy túloldalán.

Kerekes Bence egy pihenő alkalmával levette a kesztyűjét, hogy teát igyon, betette a kabátja alá, és ivás közben kiesett . Az ötvenfokos lejtőn gyorsan lerepült a kesztyű, így esélytelen volt érte menni. Társainál nem volt felesleges kesztyű, ezért felvette a nehezebb részekhez használandó, bőrből készült darabot, majd továbbindult.

A hágóvas hiánya azonban itt is éreztette hatását, nem tudott ugyanis rendesen megállni a lejtőn, így a keze folyamatosan a feje felett volt a jégcsákányon. „A mászás során képtelen voltam pihentetni a kezemet, a vér kiment belőle, a standokban tudtam csak melegíteni, masszírozni, de ez sem segített” – idézte fel Kerekes Bence.

Az időjárás éjjelre folyamatosan romlott, minimális látótávolsággal mégis megkezdték a csúcs utáni ereszkedést, ami tíz órájukat vette igénybe, pedig a szakasz általában két-három óra alatt megtehető.

Sokszor eltévedtünk, beereszkedtünk olyan kuloárokba (mélyedésbe), ahova nem kellett volna, ilyenkor vissza is kellett mászni. Az egyik társam kicsúszott, őt nekem kellett megtartanom, míg a másik társam egy lavinát indított el, őt a finn mentette meg.

Csonttá fagyott a keze

Másnap reggel 8 órakor értek le a hegy lábához. Ott már voltak emberek, egy arra járó szán pedig elvitte őket a közeli Jungfraujoch-nyereghez, ahonnan az időjárás javulásával helikopter szállította őket kórházba.

Ekkor már jó ideje nem fájt a kezem, ez sajnos a biztos jele annak, hogy teljesen elfagyott

– mondta Kerekes Bence.

A kórházban levágták róla a kesztyűt, a keze teljesen csonttá volt fagyva, mozgatni nem tudta, így abban a pozícióban maradt, ahogy rámarkolt a jégcsákányra. Ahogy melegedett a keze, még jobban elfeketedtek és felhólyagosodtak az ujjai, ezzel párhuzamosan egyre nagyobb lett a fájdalom is.

Először azt mondták neki, minden rendben lesz, másnap hazamehet. Kiderült azonban, hogy a károsodás sokkal nagyobb, és már kapnia kellene azt a speciális szívgyógyszert, amellyel fagyásos esetekben a keringést erősítik. Ezt 24 órán belül kell elkezdeni adagolni, de ő az első dózist csak jóval 36 órával a leérkezés után kapta meg. Később naponta kétszer kezelték magasnyomású kabinban, de ez sem vezetett eredményre.

Az amputációig még három-négy hónapot kellett várni, hogy az orvosok eldöntsék, hol vannak még élő szövetek, és hol kezdődnek a már végérvényesen elhalt részek. Tavaly júliusban esett át az amputáción, de utána havonta kellett kés alá feküdnie.

Társai sem úszták meg, nekik is voltak fagyási sérüléseik, a franciának például három lábujja fagyott el, a finn mászónak pedig három ujja a kezén. Az ő testrészeiket meg tudták menteni az orvosok.