Iskolateremtő szociológus, aki nem vállalt miniszterséget az Antall-kormányban

C ZEC19960315073
2022.06.30. 17:57
A szociológusok mestere volt, aki szigorúan elválasztotta egymástól a politikai-ideológiai értékítéleteket a társadalmi tények objektív leírásától. Pályafutása során foglalkozott a társadalmi rétegződéssel és mobilitással, a különböző devianciaformákkal és kiváltképp a szegénységgel. Nem tört magas hivatalokra, elkerülte az akadémiai rendes tagság, ahogy udvariasan visszautasította Antall József miniszteri felkérését is. Huszonöt évvel ezelőtt, 1997. június 30-án hunyt el Andorka Rudolf.

Andorka Rudolf 1931. április 30-án született Budapesten evangélikus családban. Édesapja, idősebb Andorka Rudolf a Ludovikára járt, de elvégezte a jogot is, és emellett nagy súlyt helyezett a nyelvtudásra és a művelődésre. Katonatisztként a Tanácsköztársaság alatt Stromfeld Aurél vezérkarában szolgált. Amikor fia évtizedekkel később megkérdezte, miért csatlakozott a Vörös Hadsereghez, azt felelte, hogy

Stromfeld Aurélt mindvégig nagyon tisztelte és sokra értékelte.

Úgy vélekedtek, hogy a kommunista kormány meg akarja védeni az országot, és nekik ebben részt kell venniük. Kommünbeli szerepe miatt nem szenvedett súlyosabb hátrányt a Horthy-rendszerben. Hamar visszakerült a vezérkarba, a Honvédelmi Minisztériumban a hírszerzési, kémelhárítási osztályt vezette. Katonai attasé volt Prágában és Varsóban, 1939-ben kinevezték Spanyolországba nagykövetnek. Teleki Pál azért küldte ki, hogy Spanyolországban tartsa a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal, ellensúlyozza a német nyomást diplomáciai csatornákon keresztül. Amikor Magyarország belépett a második világháborúba, már egyáltalán nem akart állami pozícióban szolgálni. A németek bevonulása után elvitték a mauthauseni koncentrációs táborba. Családja azt sem tudta, hol van, és hogy egyáltalán él-e még.

Súlyos apai örökség

Közben fia, Rudolf leérettségizett, majd beiratkozott a Pázmány Péter Állam- és Jogtudományi Karának esti tagozatára. Egyetemi tanulmányai mellett fizikai munkásként dolgozott, mert apjától megvonták a nyugdíjat. Amikor az apját letartóztatta az ÁVH, ezzel búcsúzott a fiától:

Mauthausenből is hazajöttem, innen is haza fogok jönni.

Végül nem ítélték el, hanem internálták Kistarcsára. 1954 őszén mégis bíróság elé állították, ahol azzal vádolták, hogy elősegítette a nyilasok hatalomátvételét. A tárgyaláson csak annyit mondott, hogy ő akkor éppen Mauthausenben volt, mire a bíró közölte, hogy az nem számít. A váci börtönből már nagy betegen engedték ki.

Ifjabb Andorka Rudolf fiatalkorát meghatározta az apai örökség, hiszen 1951-ben édesanyjával együtt kitelepítették a Szolnok melletti Besenyszögre, ahol nyomorúságos körülmények között éltek. A fiatalember magával vitte a Bibliát, a Shakespeare-összest, esztétikai és jogi könyveket, köztük angol nyelvű irodalmat. Egy parasztház szobájában laktak hatan.

Csatorna természetesen nem volt, minden héten hordtuk ki a budiból a fekáliát, és elástuk a kertben. Villany sem volt.

Ráadásul kizárták az egyetemről. Sorkatonaság után a Cserép- és Díszkerámia Szövetkezetnél, majd a Labdagyártó Szövetkezetnél dolgozott. Csak 1956-ban kezdhette el ismét az egyetemet. Az 1956-os forradalom idején az egyetemi nemzetőrség tagja lett. A forradalom leverése után rövid ideig a KGB őrizetében is volt. 1957-ben öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Így harminckét éves korában tudta befejezni tanulmányait, 1963-ban szerzett jogi doktorátust.

A deviancia kutatója

1960-ban a Kohó- és Gépipari Minisztérium műszaki fordító irodájában tudott elhelyezkedni. Két évvel később Dányi Dezső igazgató hívására a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárába került. Rövid könyvtárosi munka után a KSH Népességtudományi Intézetébe került munkatársi beosztásba, ahol demográfiai kérdésekkel kezdett foglalkozni, de már rendszeresen publikált a társadalmi rétegződéssel és a mobilitással, különböző devianciaformákkal (többek közt az alkoholizmussal, az öngyilkossággal) és főképpen a szegénységgel kapcsolatos tanulmányokat.

A beilleszkedési zavarok előfordulásának társadalmi különbségei jelzik, hogy e zavarok szoros kapcsolatban állnak a hátrányos társadalmi helyzettel. Az összefüggés kétirányú: a hátrányos helyzettel járó feszültségek, szocializációs hibák és e rétegekben előforduló viselkedési szabályok és értékek fokozzák a deviáns viselkedés előfordulásának esélyét (sőt hasonló viselkedésért a hátrányos helyzetű személyt könnyebben minősítik deviánsnak, például alkoholistának), másrészt a beilleszkedési zavar előbb-utóbb olyan mértékben rontja az egyén és családja körülményeit, hogy ez növeli a társadalmi hátrányok fokozódásának veszélyét.

1970-ben a társadalomstatisztikai főosztály kutatója lett, később pedig a társadalmi mobilitás és életmód kutatási osztályának vezetésével bízták meg.

Termékeny szerző volt. Három évtizedet felölelő tudományos munkássága során a szociológia, a statisztika, a közgazdaságtan számos területébe belekóstolt.

Írásaiban behatóan foglalkozott az abortusz, a család szociológiai kérdéseivel, vagy az úgynevezett népmozgalmi statisztikával. Kemény Istvánnal pedig bekapcsolódott a Ferge Zsuzsa által vezetett társadalmi rétegződéssel és mobilitással foglalkozó vizsgálatsorozatba.

1979-ben védte meg a szociológiai tudományok kandidátusi, 1989-ben akadémiai doktori értekézését. 1990-ben választották meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává.

1984-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre került, ahol egyetemi tanárrá és a szociológia tanszék vezetőjévé nevezték ki. 1991-ben megválasztották az egyetem rektorává, és ezt a tisztségét haláláig viselte. Nevéhez fűződik a szociológia első korszerű magyar nyelvű egyetemi tankönyvének megírása is, amelynek legutolsó, még életében megjelent kiadását már nagybetegen írta meg.

Hátrányos helyzettel járó feszültségek

1991-től haláláig a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának világi elnöke, és a Deák téri evangélikus gyülekezet presbitere volt.

Nem kereste a politikai, közéleti érvényesülést 1990 után sem.

Kitért volt iskolatársának, Antall Józsefnek felkérése elől, hogy vállaljon miniszteri tárcát kormányában. Kollégája, Cseh-Szombathy László szociológus ezt írta róla:

Bár sem a kommunista időkben, sem a rendszerváltás után nem törekedett arra, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljön a politikai döntések hozóival, a hatalmi elittel annak invitálásai ellenére sem, kutatási eredményeiből levonta a politika számára adódó következtetéseket.

A szociológusok mestere volt. A kutatási területeinek széles legyezője alkalmat adott sokféle érdeklődésű kutatók elindítására. A szakmai útravaló mellett ebben segítséget nyújtott erkölcsi magatartásának példája is. Másik pályatársa, Szelényi Iván nekrológjában így fogalmazott:

Magyarországon az empirikus szociológia, a politikai-ideológiai értékítéleteket és a társadalmi tények objektív leírását egymástól a leghatározottabban elválasztó társadalomtudomány úttörője volt. A hetvenes végétől a nyolcvanas évek elejéig Kolosi Tamással szoros együttműködésben elmúlhatatlan érdemeket szerzett abban, hogy a szociológiából objektív, módszertani fegyelem szigorú szabályait követő tudomány legyen.

Huszonöt évvel ezelőtt, 1997. június 30-án hosszan tartó súlyos betegségben hunyt el Budapesten.

(Borítókép: Dr. Andorka Rudolf Széchenyi-díjas szociológus portréja (1996). Fotó: Czech Attila / MTI)



  • Hírek
  • Hírek