A túlfogyasztás okozhatja a vízellátási problémákat Solymáron
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Pénteken másodfokú vízkorlátozás lépett életbe Solymáron és Szentendrén is, aminek rendelkezéseiről ide kattintva kaphat részletes tájékoztatást. A vízkorlátozásról Menczer Tamás az MTI szerint azt mondta, hogy a szakemberek tájékoztatása alapján a problémát nem a vízhiány okozta, hanem a megnövekedett fogyasztás, ami miatt
a hálózat nem tudta a vizet a megfelelő ritmusban utántölteni a tározóba.
A problémát egyrészt négy, 8 köbméteres vízszállító autóval kezelték, amelyek most is dolgoznak. Ezek közül kettőt a szolgáltató, kettőt a Magyar Honvédség biztosított. A vízszállítók – amelyek éjjel-nappal dolgoznak – egy óra alatt 32 köbméternyi vizet tudnak a tározóba vinni.
Nem ígérnek folyamatos vízellátást
Menczer Tamás elmondása szerint „megfeszítették” a rendszert, ami azt jelenti, hogy különböző terelésekkel, irányításokkal, nyomásnöveléssel, vagyis „vízkormányzással” érték el, hogy újra legyen víz a település minden pontján.
A Solymárt ellátó négy víztározó közül egynél szivárgást észleltek, de a szakemberek szerint ez nem nagy mértékű, a problémát elhárítják, így a környéken továbbra is van víz. Menczer Tamás úgy fogalmazott, hogy mivel a nehéz helyzet nem múlt el Solymáron,
nem tudja megígérni, hogy a vízellátás folyamatos lesz a településen.
A rövid távú megoldást egy 500 millió forintos beruházás jelentené egy pluszvezeték kiépítésével, ami akár a jövő nyárig elkészülhetne. A középtávú megoldás pedig az egész térség vízhálózatának és -kapacitásának a rendezése lenne, ami 16 milliárd forintba kerülne.
Csak a legszükségesebb dolgokra
Menczer Tamás hangsúlyozta, mindenkit, aki a vízkorlátozással érintett valamelyik településen él, arra kérnek, hogy csak a legszükségesebbre használja az ivóvizet. A vízkorlátozásra felszólított települések a következők:
- Solymár,
- Üröm,
- Pilisborosjenő,
- Pilisvörösvár,
- Pilisszentkereszt,
- Budakalász,
- Pomáz,
- Szentendre,
- Pilisszántó,
- Pilisszentiván
- és Csobánka.
A tíz, Pest megyei érintett településen a katasztrófavédelem ötfős operatív törzset állított fel.