Fiatal fiúkból álló zsarolóbandát kapcsolt le a rendőrség
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Egy Budapestet, Érdet, Szigethalmot és Szigetszentmiklóst érintő kilenc helyszínre ötven rendőr és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei indult útnak június 29-én hajnalban egy szigetszentmiklósi vendéglátóhely „betámadása” miatt. A célszemélyek egy része a rendőrök előtt ismert, szervezett bűnözéshez kapcsolható elődeik nyomdokaiba lépő bandatagok voltak.
A hatóság beszámolója szerint egy szigetszentmiklósi étteremnél három autó fékezett le május 27-én késő este. A kocsikból kilenc férfi szállt ki, majd ketten besétáltak, hogy „kikísérjék” társaik elé az ott zajló rendezvény szervezőjét. Az utcán körben álló társaság a középen álló szervező tudtára adta:
ha nem fizet, véget vetnek a bulinak.
Később az étteremben szórakozókat is felszólították a távozásra. A bent lévők egy része engedelmeskedve hazament, miközben a szervezőre ráparancsoltak, ha tíz perc múlva sem vet véget a bulinak, akkor válogatott módszerekkel fogják átalakítani a fejét. Emellett a fenyegetőzők az est bevételére is igényt fogalmaztak meg, majd elmentek a helyszínről.
Visszatértük után újra számonkérték, miért tart még mindig a rendezvény. Az erőfölény és az életveszélyes fenyegetések hatására a szervező berekesztette az összejövetelt.
A súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyamatban lévő nyomozás kilenc tettesét fogták el június 29-én reggel. Nyolc gyanúsított személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását kezdeményezték, az ügyész hattal értett egyet, ezért a többiek szabadlábon védekezhetnek.
Nem bizonyultak beszédesnek
A férfiak kihallgatásukon nem bizonyultak beszédesnek, még a gyanúsítás elleni panaszaik is egyeztek. Vallomást egyikük sem tett. A bűncselekményt alátámasztó bizonyítékok azonban elegendők voltak a megalapozott gyanú közléshez.
A 20 éves Sz. János, a 28 éves A. Ahmed, a 21 éves B. Máté, és H. Márkó, valamint a 18 éves Sz. Krisztofer, és K. Sándor letartóztatását a bíróság július 1-jén elrendelte. Társaik, a 19 éves Sz. Krisztián, a 18 éves R. Dávid és K. Bence szabadlábon védekezhetnek.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vizsgálják, hogy köthetők-e a gyanúsítottakhoz hasonló jellegű bűncselekmények.