Orbán Viktor nem töketlenkedik tovább

2022.07.03. 11:14
Nemrég még az EU-csúcsról nyilatkozott, most pedig a felcsúti otthonában termesztett tököket szüreteli Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök június 24-én tért haza a kétnapos NATO- és EU-csúcsról, Brüsszelből. Az ország első embere a találkozó után a Kossuth rádiónak adott nyilatkozatában kiemelte, Ukrajna ugyan megkapta a tagjelölti státuszt, de nagyon hosszú folyamat előtt áll az ország. Valamint megemlítette azt is, hogy tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki megköszönte a magyar támogatást.

Majd szombaton a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén mondott beszédet, ahol végzős hallgatókhoz intézve hangsúlyozta:

Erősnek, felkészültnek és egységesnek kell lennünk, mert a közösségünkre leselkedő veszélyeket csak így leszünk képesek elhárítani, a magyar emberek békéjét és biztonságát csak így tudjuk megvédeni.

Vasárnap pedig már egy tökökkel teli kosárral állt felcsúti otthona előtt. A Facebookon közzétett fotó fölé azt írta:

Egyenesen a felcsúti veteményesből.

A mindenkit megviselő, napok óta tartó hőségre pedig egy szójátékkal utalt. „Tök meleg van” – írta a képhez Orbán Viktor. 



  • Hírek
  • Személyi kölcsön