
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A Magyar Vöröskereszt azt írta, a programban idén is több mint 300 fiatal önkéntes vesz részt, a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el az érintett strandokon minden nap 10 és 18 óra között.
A szolgálat központja a Balaton északi partján Balatonakali, a déli partján Balatonszárszó, onnan indulnak a fiatalok naponta, a szezon végéig.
A balatoni elsősegélynyújtó szolgálat idején az önkéntesek olyan szaktudást sajátítanak el, amellyel akár a legváratlanabb helyzetekben is gyorsan, hatékonyan tudnak reagálni, életet menteni.
Tavaly csaknem 2500 esetben segítettek a nyaralóknak.
Gyakoriak voltak a kagyló okozta vágások, a rovarcsípések és a sportsérülések. Az utóbbi években többször előfordult, hogy az önkéntesek gyors és szakszerű beavatkozásának köszönhetően életet mentettek, sikeres újraélesztéssel.
A Magyar Vöröskereszt balatoni programja idén 16. alkalommal valósulhat meg támogatóinak köszönhetően.
(MTI)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
Osliban, Miháldon és Gibárton is időközi választást tartottak.
34 perce
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
1 órája
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
5 órája
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
16 órája
10 órája
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
tegnap, 21:23
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.
3 órája