Látszólag sokkal többen, mégis kevesebben
További Belföld cikkek
- Árokba hajtott egy kamion Jászapátinál, a rakomány halálra nyomta a sofőrt
- Változások a Magyar Telekom élén, több felső vezető távozik
- Felfüggesztetett szabadságvesztést kapott a férfi, aki önkielégítést végzett a MÁV vonatán
- 12 éves lányoktól, „Tóth Nikoletta” álnéven zsarolt ki meztelen képeket egy 35 éves férfi
- Iskolai botrány Pest vármegyében: a gyerekek élőláncot álltak szeretett osztályfőnökükért
Szellős utcák
Tokajban egyáltalán nem szokatlan állapot, amikor a történelmi belváros szűk utcáin tavasztól az ősz derekáig szinte lépni sem lehet a turistáktól. A helyi erőket ilyenkor arról lehet megismerni, hogy ők azok, akik kicsit jobban sietnek és kerülgetik a ráérősen sétálókat. A hét végén most is nagyjából ez a helyzet, a hétköznapokon viszont nagy a csend, szellősek az utcák. Mindez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincsenek ilyenkor távolról érkezett alkalmi látogatók, de az évekkel ezelőtt megszokotthoz képest jelentősen visszaesett a turistaforgalom.
Ennek nem lehet az az oka, hogy most csupán két irányból lehet megközelíteni a várost az eddigi három helyett. A 37-es főút felől érkezőknek a Bodrogkeresztúron keresztül vezető utat érdemes kikerülni. Egyrészt azért, mert Keresztúrban az útfelújítások szinte a település egészét érintik, jelentősen lassítva a forgalmat. Másrészt pedig azért, mert aki elér a falu végéig, annak Tarcal felé kell elkanyarodnia, mert Bodrogkeresztúr és Tokaj közötti egy szakaszon teljes szélességében átvágták az utat és ki tudja, az éktelen nagy gödröt mikor temetik be újra (természetesen az út átvágása nem ad hoc történt, része egy beruházásnak).
Ezért aki Tokajba szeretne közúton eljutni, az vagy Rakamaz felől teheti meg a 38-as főúton, vagy a 37-esről letérve Tarcalon keresztül.
Nőtt, mégis csökkent
Korábban inkább az volt a gond, hogy kevés Tokajban és környékén a szálláshelyek száma. A szallas.hu adatai szerint jelenleg Tokajban 56, a város harminc kilométeres körzetében további 363 szálláshely várja a vendégeket. Igaz, ezek között kevés a szálloda, de így is meglehetősen bő a kínálat.
Tavasszal adták át a város szívében a felújított négycsillagos Mercure Cennter Hotelt, valamint ősszel egy újabb ötcsillagos szállodával bővül a zempléni kisváros. Az előbbinek köszönhetően a vendégéjszakák száma emelkedett ugyan, de sok szálláshelyen tárt karokkal várnák a vendégeket, csak jöjjenek.
Furcsa a helyzet. A tavalyi forgalomhoz képest idén júniusban ezer vendégéjszakával többet regisztráltunk, mégis sokkal kevesebb hét közben a turista – mondta érdeklődésünkre Posta György, Tokaj polgármestere.
Nem jönnek a külföldiek
A városvezető több okot is lát arra, miért kerüli el a települést a kikapcsolódásra vágyók egy része. Tavaly a pandémia miatt a magyar turisták legnagyobb része úgy döntött, bár utazni lehet, nem hagyja el az országhatárt. Ennek köszönhetően egész nyáron élénk nyüzsgés volt Tokajban.
„Idén már sokan inkább külföldre tervezik a nyaralásukat, ezért számukra Tokaj most nem célpont” – állítja Posta György.
A nagyobb gond, hogy a külföldiek sem jönnek olyan nagy számban. Az utóbbi évtizedekben rengeteg lengyel kereste fel Tokajt. Ennek egyik oka a Zemplénben gyakran emlegetett lengyel versikének, miszerint:
Polak, wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki (Lengyel, magyar, két jó barát, együtt harcol, s issza borát).
Ebből az utolsó két szó nem arra utal, hogy a lengyelek a magyar bort isszák, a magyarok pedig a lengyelt, hanem arra, hogy mind a derék lengyelek és a szintén nagyon derék magyarok a tokaji nektárt kortyolgatják, hiszen már a középkortól a legjelentősebb forgalmat lebonyolító borút Tokajból Lengyelországba vezetett. Most azonban a borturizmus iránti lengyel érdeklődés megcsappant. Az okát keresik, egyelőre nem találják.
Ukrajnából is sokan keresték fel Tokajt. Posta György elmondta, Munkácsról és Ungvárról rengeteg utazást szerveztek Tokajba és környékére, amiben központi szerepet játszotta borkóstolás, a háború azonban ebbe is beleszólt.
Pedig a Zemplén számtalan látnivalója mellett rengeteg program várja a turistákat – tette hozzá Posta György.
Ez utóbbiakban élen jár a Tokaji Fesztiválkatlan, ahol ezen a nyáron nincs lyukas hétvége. Igyekeznek minden korosztályt megszólítani és elérni, ezért a Csárdáskirálynőtől kezdve olyan fellépőket várnak, mint Majka, Boban Marković Orkestar & Palya Bea, Rúzsa Magdi, Richard Clayderman és Ákos turnéja is érinti Tokajt. Július 18-án kezdődik a Crescendo Nyári Akadémia. A komolyzenei kurzusokra idén is 300 fiatal zenész érkezik a zempléni kisvárosba és a hagyományok szerint idén is rengeteg nyilvános koncertet tartanak majd egészen a hónap végéig. Ezen a nyáron is megrendezik az utcazenészek fesztiválját és augusztus második felében nem kerüli el Tokaj a Zempléni Fesztivál sem.
A tokaji polgármester a megcsappant turistaforgalom ellenére nem pesszimista.
Még csak a nyár felén vagyunk túl, még sokan kedvet kaphatnak ahhoz, hogy ellátogassanak hozzánk – zárta gondolatait Posta György.
(Borítókép: Tokaj belváros egyik utcája felett dekorációs céllal felfüggesztett színes esernyők 2021. július 5-én. Fotó: Oláh Tibor / MTI)