- Belföld
- szárazság
- aszály
- hőség
- vízhiány
- országos vízügyi főigazgatóság
- vízkivételezés
- lépések
- öntözés
- korlátozás
Vízhiány: elrendelték a legmagasabb készültséget

További Belföld cikkek
- Kisiklott egy kerozint szállító vonat Budapesten
- Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította az iskolai zaklatások elleni Piros Lap-kampányt
- Folytatódik a márciusi napsütés, továbbra is enyhe idő várható
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben
- „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
Egy korábbi, a magyarországi folyó- és állóvizek helyzetét érintő nyilatkozatában az OVF szóvivője már utalt arra, hogy korlátozniuk kell a vízkivételezést az aszály miatt.
Akkora az aszály, hogy kiszáradhat a Velencei-tó
Nagyon nagy a szárazság, a vízügyi hatóságoknak lépniük kellett.
Az OVF pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében részletesen is ismertette, hogy milyen lépéseket tesznek. Azt írták, hogy a csapadékmentes időjárás és a vízkészletek folyamatos csökkenése következtében a vízigények drasztikusan megnövekedtek, ráadásul az aszállyal leginkább érintett területeken – Tiszántúl, Duna–Tisza köze – tovább súlyosbítja a helyzetet a fokozódó a hőség és a számottevő eső hiánya.
Azért, hogy ezt kezeljék, „műszaki beavatkozásokat folytatnak”, valamint a Tisza–Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer (Tikevir) finomhangolását és a felhasználókkal egyeztetett, ütemezett öntözési menetrend kialakítását végzik.
JELENLEG A LEGFONTOSABB FELADAT SZOLNOK IVÓViZÉNEK BIZTOSÍTÁSA A TISZÁBÓL.
Mindezt úgy kell végrehajtani, hogy közben a Tisza-tóból is biztosítani tudják a mezőgazdasági vízszolgáltatáshoz, valamint az ökológia és a turisztika fenntartásához szükséges vizet is. Ennek érdekében az OVF szabályozza a Tisza-tóból a Nagykunsági-, illetve a Tiszafüredi-főcsatornába leadott vízmennyiséget, miközben gondoskodnak arról is, hogy a Nagykunsági-főcsatornából a Hármas-Körös vízgyűjtőjébe megfelelő mennyiségű víz jusson – ismertették.
Az öntözéssel kapcsolatban kiemelték: az aszályhelyzet nagy fegyelmet kíván a felhasználók részéről, hiszen ha nem működnek együtt, akkor egymástól veszik el a rendelkezésre álló vízkészletet. Ezért a vízügy a katasztrófavédelem közreműködését kérte az illegális vízkivételek felszámolása érdekében.
Közölték azt is:
Az aszály súlyosbodása miatt a Duna, a Balaton és a Velencei-tó helyzetét is kiemelten kezeli a vízügy.
A Ráckevei–Soroksári-Duna-ág vizét már több mint egy hete pótolják a Kvassay- és a Tassi-zsilip szivattyúi segítségével, de ha szükséges, mobil szivattyúkat is üzembe állítanak. A Balaton átlagvízállása péntek reggel 86 centiméter volt, ami mintegy 20 centiméterrel alacsonyabb a tavaly ilyenkor mértnél, de nem rendkívüli: az elmúlt száz évben több tucat alkalommal előfordult ennél kisebb vízállás a tóban. A vízminőséget heti rendszerességgel ellenőrzik, a legfrissebb adatok nem mutattak semmilyen határérték-túllépést vagy problémát – írták a közleményben.
A Velencei-tavat az élővilág védelme érdekében szerda óta reggel 4 és 10 óra között folyamatosan levegőztetik. A tó vízállása péntek reggel 67 centiméter volt, ami mindössze 4 centivel magasabb a valaha mért legkisebb vízszinttől, és az előrejelzések szerint valószínűleg a hónap végén új negatív rekord születik.
A legtöbb helyen elrendelték a legmagasabb készültséget
A tizenkét regionális vízügyi igazgatóságból összesen kilenc területén rendeltek el vízhiány elleni készültségi fokozatot. Az ezeknél kisebb területű vízhiánykezelő körzeteket nézve
- négy körzetben elsőfokú,
- kilencben másodfokú,
- tizennyolcban harmadfokú – vagyis a legmagasabb – készültség van érvényben.
A másod- és harmadfokú készültségű körzetekben folyamatosan zajlik a vízáramlást gátló akadályok megszüntetése, vízkormányzási feladatok ellátása az ütemezetten igényelt vízmennyiség kiszolgálásához, valamint mobil szivattyúk kiépítése és üzemeltetése a szükséges vízátvezetések biztosításához – sorolták.
A közleményben felidézték, hogy az országos koordináció biztosítására Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője – aki az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) törzsvezetője is egyben – szerdán elrendelte az OMIT vízhiány elleni készültségi működését.
A vízhiány miatt számos településen vízkorlátozást vezettek be, sok helyen pedig már lajtos kocsik járják az országot.
Több Pest megyei városban vízhiány lesz egy meghibásodás miatt
Fóton, Mogyoródon, Csömörön és Gödöllő térségében lehet számítani rá a következő 48 órában.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin
Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.
56 perce
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában
Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.
február 28., 12:23
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve
Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.
33 perce
- Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Címlapon
Légiriadót jelentettek be egész Ukrajna területén, több hullámban csaptak le az oroszok
1 órája
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
- Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
- Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!
A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.
52 perce
- Címlapon
Erre senki sem számított, az énekes visszalépett, nem indul az Eurovíziós Dalfesztiválon
Mindent köszön, de így döntött.
52 perce
- Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
- Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
- Címlapon
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt
A gyerekek sokszor nincsenek is tisztában a bántalmazás fogalmával.
55 perce
- Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra
Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.
február 28., 14:39
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
tegnap, 14:38
- Címlapon
Ízléstelenül viccelődtek a kórházban fekvő Ferenc pápával, gyorsan törölték a posztot
Senki nem volt vevő a szellemesnek szánt megjegyzésre.
5 perce