Nem lehet olyan házat építeni, amely csak fogyaszt, de nem termel
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Átalakultak az építésügy kormányzati keretei, Lázár János vezetésével létrejött az Építési és Beruházási Minisztérium, amelyben önálló építészeti államtitkárság alakult Lánszki Regő Balázs vezetésével.
Az építészet iránymutatása elengedhetetlen ahhoz, hogy ne spanyol haciendák és miami luxusvillák épüljenek városaink agglomerációjában, vagy kis léptékű, jellegtelen, monoton, rövid életciklusú irodanegyedek, hanem a település szövetébe illeszkedő, azzal együttműködő olyan épületek, amelyek kiállják az idő próbáját – közölte a nemrég kinevezett országos főépítész az Építészfórumnak adott interjúban.
Az egyeztetés az építészetben is fontos
Azt is kijelentette, hogy országos főépítészként nem a saját véleményalkotás érvényre juttatásában hisz, hanem az egyeztetésben, a megértésben. Úgy gondolja, hogy a szakma és a piac véleményére való maximális nyitottság mellett a döntések megfelelő ismertetése is fontos, legyen szó itthoni vagy nemzetközi, szakmán belüli vagy lakossági tájékoztatásról, vagy a megrendelői oldal folyamatos felkészítéséről. Lánszki Regő ígérete szerint ezt a jelenlétet fogja biztosítani minden vélemény meghallgatásával.
Természetesen az építészeti minőségnek vannak szubjektív elemei, ami miatt bizonyára továbbra is lesznek viták és eltérő vélemények, de ezek kapcsán az ajtóm mindig nyitva fog állni
– közölte.
Készül az építészeti kerettörvény
Arra a felvetésre, miszerint napjaink egyik legfontosabb problémája a klímaváltozás, amelynek megfékezése érdekében
az Európai Unió azt tűzte ki célként, hogy 2050-re a teljes épületállomány nettó zéró kibocsátású legyen,
a főépítész azt mondja, hogy napjaink energiaválsága az EU által kitűzött kibocsátáscsökkentési célt még indokoltabbá tette.
Véleménye szerint a cél teljesítése Magyarországon akár a történelmi, akár a nagyarányú lakótelepi épületállományt nézve összetett feladat, de nem lehetetlen. A kidolgozás alatt álló beruházási kerettörvény és az építési kerettörvény alapvetése lesz az épületenergetika, a megújuló energiahasználat, jövőre már nem lehet majd olyan házat építeni, amely csak fogyaszt és nem termel.
Kiélezett időszak következik
Lánszki Regő szerint ugyanakkor a következő években a háború és a gazdasági helyzet következtében a beruházási folyamatok lassulni fognak.
Olyan kiélezett időszak vár ránk, amelyben a pontos és alapos előkészítésre sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani
– közölte, majd arról is szót ejtett, hogy az építészeti államtitkárság idén ősszel két kerettörvényt tervez benyújtani a parlamentnek:
- az egyik az építési kerettörvény, amely a jelenlegi építési törvények és jogszabályok rendszerét értelmezi újra és ad egy egyértelmű, egyszerűsített keretet a helyi tervtanácsok minőségi kontrolljának erősítése mellett;
- a másik a beruházási kerettörvény, amely az állami pénzből megvalósuló beruházások rendszerét fogja szabályozni.
Magyarországon nem valósulhat meg olyan beruházás, amely az érintettek körében nem elfogadott, tette hozzá Lánszki Regő.
(Borítókép: Akos Stiller / Bloomberg / Getty Images)