WWF: Ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, öt hónap alatt elfogynának a Föld éves erőforrásai

2022.07.28. 05:49
Idén július 28-ára esik a túlfogyasztás világnapja: a Global Footprint Network adatai szerint a Föld lakossága csütörtökre használja el a bolygó egy évnyi erőforrásait. Mint a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete közleményében rámutat, évről évre egyre hamarabb jön el a túlfogyasztás világnapja.

A Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása idén július 28-án lépi át azt a szintet, amelyet a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. Ez a dátum 2018-ban még augusztusra esett, 1970-ben pedig csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség, mint most, 50 évvel később.

A WWF kihangsúlyozta: fel kell ismerni, hogy az emberiség csak akkor boldogulhat, ha sokszor mértéktelen fogyasztását valóban csökkenti. Ehhez pedig szerintük nagymértékben hozzájárulhatunk személyes döntéseinkkel.

Magyarországon olyan mértékű a fogyasztás, hogy ha mindenki így élne, 5 hónap alatt éltük volna fel a Föld egész éves erőforrásait

– emelték ki. 

Manapság azonban folyamatosan újabb kihívások előtt állunk – a járvány, a háború, a gazdasági krízis azt diktálja, hogy újra felelősebben bánjunk az erőforrásainkkal, a tartalékainkkal, hiszen a következményeket már a saját pénztárcánkon is megérezzük.

Fontosak a fenntartható döntések

Mint kiemelik, ha életmódunkban fenntartható döntéseket hozunk, abból mi is profitálunk és a környezet is. A kormányok és a vállalatok felelőssége mellett hangsúlyozzák, hogy az egyének is sokat tehetnek azért, hogy az ember és a természet harmóniában élhessen egymással.

Mint írták, a világ mai élelmiszerellátási rendszere is fenntarthatatlan. A jelenlegi élelmiszertermelési, -feldolgozási és -szállítási gyakorlatok már most is természetrombolók, és gyorsítják az éghajlatváltozás ütemét: a biológiai sokféleség csökkenésének 60 százalékáért, az üvegházhatású gázok kibocsátásának 30 százalékáért, a folyóinkból és tavainkból származó édesvízkivétel 70 százalékáért felelősek.

Úgy vélik, amellett, hogy a fenntartható, biztonságos és kiegyensúlyozott élelmiszerellátás a gyártók, ellátók, kereskedők és szakpolitikai döntéshozók elsődleges felelőssége,

egyénileg is sokat tehetünk a helyzet javítása érdekében,

a személyes döntésekkel nyomást lehet gyakorolni a nagy szereplőkre.

Sokat számít például a húsfogyasztás mérséklése és több növényi alapú étel fogyasztása, ezek közül is a helyi, szezonális, lehetőleg kistermelőtől származó alapanyagok választása. Fontos a hulladék, azon belül is az élelmiszerpazarlás csökkentése. Ez például úgy érhető el, hogy mindig csak annyi ételt veszünk, illetve készítünk el, amennyit el is fogyasztunk, vagy változatos tartósítási technikákkal - fagyasztás, szárítás, befőzés, fermentálás - meghosszabbítjuk az eltarthatóságukat.

Mobilalkalmazás segíthet a fenntarthatóságon

A közleményben kiemelik, hogy az élelmiszerfogyasztás fenntarthatóbbá tételében is segíthet a WWF Magyarország hazai adatokra épülő mobilalkalmazása, a WWF Léptem, amellyel megtudható, hogy jelenlegi életmódunkkal milyen mértékben terheljük a Föld erőforrásait – vagyis mekkora az ökológiai lábnyomunk –, majd konkrét tippekkel és kihívásokkal kísérve fejlődhetünk ezen a téren.

Emellett a szervezet a napokban indítja útjára a „Jó neked, jó a bolygónak” szemléletformáló kampányt a fenntartható életmódért, az egészségesebb életért és bolygóért. A kezdeményezés a WWF és a Tesco együttműködésével indult el, célja a megfizethető és fenntartható élelmiszerelőállítás és -fogyasztás előmozdításának támogatása Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában.

A közleményben kitérnek arra, hogy a táplálkozásnál is nagyobb mértékben járul hozzá a túlfogyasztáshoz az otthoni energiafelhasználás. Mint írják, számos módja van annak, hogy életünket fenntarthatóbbá tegyük: például ha kerüljük a repülést, és preferáljuk a tömegközlekedést, csökkentjük a vízfogyasztást, vagy ha kertes házban élünk, akkor udvarunkból nem elvezetjük, hanem megtartjuk és később felhasználjuk a csapadékvizet – írta az MTI.