Budapest első főpolgármesterének még csak szobra sincs a fővárosban

Ráth Károly Budán született 1821. február 20-án jómódú, értelmiségi polgárcsaládban. Fivérei között gyógyszerészt, plébánost és katonatisztet is találunk. A pesti egyetemen jogot tanult, s csakhamar a város egyik népszerű ügyvédje lett. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt városi képviselő volt Pesten, majd a pesti nemzetőrség egyik szervezője lett. A szabadságharc veresége után visszatért ügyvédi tevékenységéhez. Ráth családszerető ember volt, feleségétől, Hupf Máriától hat gyermeke született. A vadászat és a művészetek iránt érzett szenvedélye volt a kikapcsolódás számára. Az 1860-as években az országbírói értekezlet tagja lett, 1867 után pedig józsefvárosi képviselő a Deák-párt színeiben. Amikor kinevezték ügyésznek, hátat fordított az országgyűlésnek. 1871-ben a királyi tábla alelnöke és egyben a főrendiház tagjává vált. Bírói karrierjének az egyesített Budapest első közgyűlése vetett véget a Pesti Vigadóban, amikor megválasztották a város első főpolgármesterévé 1873. október 25-én.

Jó viszonyra törekedett a kormánnyal

Arra a kérdésünkre, hogy miben különbözött és miben hasonlított a főpolgármester feladatköre napjainkhoz képest, Kovács Örs, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa kifejtette: a város egyesítésekor született Budapest törvény értelmében a vármegyei főispáni tisztség mintájára Budapesten kialakítottak egy főpolgármesteri tisztséget is. A főpolgármestert a kormány és az uralkodó – a két világháború között a kormányzó – három jelöltje közül a közgyűlés választotta hat évre, így lényegében a kormányt is képviselte.

Ez tehát hasonlít a napjainkra jellemző főpolgármesteri feladatkörre, hiszen a Budapest fejlesztésében ma is nélkülözhetetlen a kormánnyal való jó kapcsolat.

A fővárosi közgyűlés elnöke volt. A főpolgármester – a rendkívüli felhatalmazás szigorúan körülírt esetét kivéve – általában egyetlen fővárosi közegnek sem adhatott közvetlen utasítást, törvényes hatásköre azonban bő teret hagyott annak, hogy rendszeres ellenőrzésekkel vegzálja a hivatalokat – folytatta a történész. – Feladata volt a felségjogokkal kapcsolatos ügyek intézése. Fővárosi lakosok nemesítése, címek, rangok odaítélése, külföldi rendjelek viselésének engedélyezése iránti kérelmeikkel az illetékes hivatalok általában a főpolgármesterhez fordultak informálódás, véleményezés céljából. A főpolgármester reprezentatív feladatokat látott el, például tisztségéből adódóan gyakran kellett fogadnia akár a királyt, a királyi család tagjait vagy idegen méltóságokat, ő képviselte a várost.

A „három Károly” korszaka

A főpolgármesteri időszakát a „három Károly” korszakának is nevezték. Kovács Örstől megtudtuk, hogy az elnevezést a város élén álló három személy közös keresztneve adta. A reprezentatív, államot képviselő személy volt Ráth Károly, a gyakorlati és operatív ügyeket a város polgármestere, Kamermayer Károly és az alpolgármesternek megválasztott Gerlóczy Károly vitte. 1873-tól 1897-ig folyamatosan ők töltötték be ezeket a pozíciókat, ezért korszaknak is nevezhetjük a város élén töltött időszakukat.

A főváros autonómiájának egyik legfőbb korlátját az jelentette, hogy a legfontosabb döntéseket miniszteri jóváhagyáshoz kötötték. A Rubicon Intézet tudományos munkatársa ennek kapcsán megjegyezte: sikerességét jól mutatja, hogy az általa teremtett hagyományok a politika minden hullámverése ellenére időt állónak bizonyultak. A központi kormány és az önkormányzati városigazgatás közötti erőviszonyok változásai közepette hetven évre kiható érvénnyel sikerült kialakítania a főpolgármesteri szerepmodellt. Ennek lényege, hogy

A főpolgármester a város élén a kormányt és annak akaratát teljesítette. Vérbeli politikusnak ismerjük, barátságos volt, bírta a polgárok bizalmát is – jellemezte Ráth Károlyt a történész, aki hozzátette: természetesen a korszakban világvárossá kiépülő Budapest nagyberuházásai sok konfliktussal jártak. Ráthnak is megvolt a maga szerepe ezen ügyek sikeressé tételében. Legismertebb a Rudas-fürdő megépítése körüli vitája, amely végül személyes közbenjárásának köszönhetően épült meg.

Méltatlanul elfeledve

Amikor azt kérdeztük, mivel magyarázza, hogy Ráth Károly halálakor kortársai dísztemetéssel, megemlékező cikkek sorával tisztelegtek előtte, szemben az utókorral, hiszen ma nem viseli egy fővárosi közterület sem a nevét, sőt szobra sincs a városban, Kovács Örs ezt felelte:

Valójában érthetetlen, hogy miért merült ennyire feledésbe a neve. A kortársak becsülték a tevékenységét. Ráadásul szociális téren is maradandó modellt alkotott a népkonyhák hálózatának kiépítésével, amellyel a rászorulóknak segített.

A kommunista diktatúra idején nem nyílt volna esély emléke ápolására – vélekedett –, hiszen a polgári származása révén az osztályharcos ideológia célkeresztjébe került volna, illetve a tanácsrendszer kiépítése még a főpolgármesteri tisztséget is megszüntette. Azt gondolom, hogy mivel nem megosztó a személyisége, a tevékenysége, így a közös politikai akarat meg lehetne emlékezetének ápolására. Kár, hogy a rendszerváltozás óta erre nem került sor.