A fesztiválok jót tettek a telekocsirendszernek

2022.08.03. 10:39
Az idei fesztiválszezon jelentősen megnövelte a helyfoglalások számát a telekocsiként útitársakat szállító járművekben, ám úgy fest, az idei forgalom még nem állt vissza a 2019-es szintre, az ok a koronavírus-járvány hosszú távú hatásaiban keresendő.

Az Oszkar.com Telekocsi Kft. tájékoztatása szerint a több helyen tartósan intézményesült távmunka kevesebb utazást tesz szükségessé, másrészt az elmúlt két évben viszonylag kevés új belépő volt a rendszerbe, így az utazókkal újra meg kell ismertetni a telekocsizás előnyeit. A beindult fesztiválok ebben nagy segítséget jelentenek, a fesztiválozók nyitottabbak a telekocsizásra, és az útiköltség-megtakarítás is jól jön számukra – olvasható a közleményben.

A cég árbevétele 2018-ban 195 millió forint, adózott eredménye 124 millió forint volt, 2019-ben 225 millió forint árbevétel mellett 120 millió forint adózott eredményt értek el,

amely 100 százalékban az általa üzemeltetett „Oszkár” telekocsirendszer által termelt bevételből áll, amelynek forrása a sikeresen összekötött telekocsis utak után fizetett jutalék – ismertette a társaság az MTI-vel.

A koronavírus-járvány első hónapjaiban, 2020 tavaszán több mint 95 százalékkal esett vissza az utazások száma, majd nyár elején hirtelen növekedésnek indultak az utazások, „visszapattant” a forgalom az előző évinek csaknem 60 százalékára. A 2020-as őszi lezárások újra gyors ütemű és radikális forgalomcsökkentést eredményeztek. Tavaly már sokkal lassabbak voltak a változások a forgalom terén.

Az elmúlt évek statisztikáiból kiderül, hogy leggyakrabban a főváros és Miskolc, Szeged, Pécs, Nyíregyháza, valamint Debrecen között használják. A legtöbben 100–300 kilométer közötti távolságra utaznak. Túlnyomó részben, 88 százalékban az országhatárokon belül, de Németországból, Ausztriából, az Egyesült Királyságból és Hollandiából is érkeznek foglalások, illetve autóshirdetés-feladások.