Őrizetbe vettek egy férfit, aki a munkahelyén, egy Fejér megyei kórházban akarta megölni volt élettársát

2022.08.11. 13:27
Emberölés kísérlete miatt a letartóztatását kezdeményezték annak a középkorú férfinak, aki a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban rátámadt egy késsel volt élettársára.

A 40 éves férfi augusztus 8-án, dél körül felkereste az ápolónőként dolgozó sértettet a munkahelyén, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház egyik rendelőjében, ahol egy kórteremben nekirontott. A támadó a falnak lökte és fojtogatta a nőt, aki ezután a földre került.

Az elkövető aztán egy késsel mellkason akarta szúrni válófélben lévő feleségét, miközben azzal fenyegetőzött, hogy megöli. A nő a kezén és a lábán szerzett sérüléseket a dulakodás során – írja a police.hu.

A kórteremben tartózkodó egyik beteg akkor segítségért kiáltott, mire a férfi el akart menekülni a helyszínről, de a kórház dolgozói feltartóztatták. Később a rendőrök is megérkeztek a székesfehérvári kórházba, és intézkedtek.

Az ügyészség bűnismétlés veszélye, szökés és elrejtőzés miatt indítványozta a férfi letartóztatását.

A Székesfehérvári Járásbíróság egy hónapra letartóztatta az elkövetőt, a döntés végleges.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy a 80-20-55-20 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu/

A Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu/