Kiderült, mennyire biztonságosak az iskolaszerek
Az iskolaszerek mind biztonságosak, a fogyasztóvédelmi hatóság nem talált „jogsértő terméket” a közelmúltban lezárult vizsgálatai alatt – közölte az Igazságügyi Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Debrecenben.
Kupecki Nóra a nagyerdei Aquaticum strandon tartott sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az iskolaszerek után lezárult a strandok és aquaparkok fogyasztóvédelmi vizsgálata is, amelyben 178 helyszínen 937 eszközt – csúszdákat, vízibicikliket, ugrálóvárakat – vizsgáltak.
Hozzátette: súlyos jogsértést sehol nem tártak fel, a hármas skálán legalacsonyabb biztonsági besorolású eszközök 11 százalékánál találtak valamilyen kifogást, ez az arány egy éve még 13 százalék volt. Elmondta, hogy a vendéglátóhelyek fogyasztóvédelmi ellenőrzése még folyamatban van, az eddigi adatok szerint „34 százalék a kifogásolási arány”.
A fogyasztóvédelemért most az Igazságügyi Minisztérium felel
A fogyasztóvédelem irányítása az Igazságügyi Minisztériumhoz került ebben a kormányzati ciklusban. Ezzel kapcsolatban a helyettes államtitkár kiemelte, hogy a fogyasztóvédelmi politika négy területre fókuszál:
- a digitális fogyasztóvédelem területének megerősítése,
- az állami szervek közötti együttműködés és egységes joggyakorlat kialakításának támogatása,
- a gyermekvédelem kérdésköre, valamint
- a fogyasztóvédelem mindenki számára elérhetővé tétele.
Továbbá a tájékoztatás fontosságára is felhívta a figyelmet, hogy a fogyasztóvédelem eljusson az emberekhez, és a társadalomban meggyökeresedjen a fogyasztóvédelmi tudatosság – írta az MTI.