Merkely Béla: Három oltást mindenkinek meg kell szereznie

DSC3646
2022.08.21. 12:51
A Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, hogy a koronavírus elleni két alapoltást, valamint a harmadik, emlékeztető oltást mindenkinek meg kell szereznie, a negyedik és az ötödik oltás pedig a veszélyeztetetteknek és az időseknek ajánlott.

Négy egyetem adatszolgáltatására hivatkozva ismertette, hogy ismét csökken a betegek száma, a Semmelweis Egyetemen csupán negyven koronavírus-fertőzöttet kezelnek, egyet intenzív osztályon.

Visszaszorulóban a járvány, sikerült legyőzni a pandémiát, de a fertőzés veszélyes 

– figyelmeztetett a kardiológus Merkely Béla.

Megjegyezte, hogy az omikron vagy egyéb variánsok terjedhetnek ősszel is, a koronavírus-fertőzés azonban majd „szépen felsorakozik” a többi felső légúti megbetegedés mellé. Már eddig is ismertek négy olyan koronavírust, amely közönséges náthát okozott, ez lesz az ötödik olyan vírus, amely felső légúti megbetegedést tud okozni. A fertőzések száma azonban évről évre csökkenni fog, a probléma egyre inkább szezonális jellegűvé válik. Ilyesmi történt a 20. század elején a spanyolnátha esetében is – mondta a Széchenyi-díjas orvos, aki hozzátette:

Három oltást mindenkinek meg kell szereznie, negyedik-ötödik oltásban a veszélyeztetettek, az idősek esetében kell gondolkodni.

Magyarországon eddig a lakosság 64 százaléka kapott két, 40 százaléka pedig három adag vakcinát. Merkely Béla kijelentette, hogy azok nem érezhetik biztonságban magukat, akik nem kaptak oltást. Kijelentette, hogy szerinte a magyarországi járványkezelés teljesen rendben műlödik.

A rektor abban bízik, hogy a jövő járványainál képesek lesznek még az eddiginél is gyorsabban, hónapokon belül hatékony vakcinát fejleszteni, ez lesz a sikeres védekezés alapja. A koronavírus ellen egyelőre nem létezik tökéletes gyógyszer, a leghatékonyabb továbbra is az oltás – jegyezte meg.

Merkely Béla a majomhimlő-fertőzésről is beszélt – írja az MTI. Azt mondta, nyilván nőni fog az esetszám, ugyanakkor meglátása szerint nem alakul majd ki olyan globális járvány, mint a koronavírus miatt.

(Borítókép: Merkely Béla 2021. augusztus 24-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)