Orvostechnikai Szövetség: Kormányzati intézkedések szükségesek a kórházak adósságának rendezéséhez
Az OSZ csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében úgy értékelte, hogy Magyarország gazdasági teljesítménye lehetővé tenné, az egészségügyi intézmények finanszírozási hiányosságai, valamint várható költségnövekedései pedig szükségessé is teszik a mihamarabbi adósságrendezést.
A Magyar Államkincstár által közzétett adatok szerint a fekvőbeteg-ellátást végző magyarországi egészségügyi intézmények összes lejárt adóssága július végén meghaladta a 29 milliárd forintot. A négy orvosegyetem lejárt tartozásállományával együtt ez az összeg 35 milliárd forint – ismertették.
Azt írták: az intézményrendszer ezt az adósságot úgy halmozta fel, hogy egyrészt az idei évi teljesítménye jelentősen elmarad a 2019. évitől, másrészt a koronavírus-járvány idén már lényegesen kisebb terhelést jelentett az ellátórendszernek, mint az előző két évben. Eközben a Központi Statisztikai Hivatal 6,5 százalékos GDP-növekedést mutatott ki 2022 második negyedévére. „A Pénzügyminisztérium adatai szerint ezzel a növekedéssel hazánk dobogós az Európai Unióban” – emelte ki a szövetség.
Mindezek alapján az Orvostechnikai Szövetség azt kéri, hogy a kormány mihamarabb intézkedjen az egészségügyi intézmények lejárt adósságállománynak rendezéséről. Azért is, mert az év hátralévő részében a kórházakat extrém módon fogja terhelni az energiaárak emelkedése, amelynek finanszírozásához jelenleg nem rendelkeznek forrással – emelték ki, hangsúlyozva: továbbra is szükségesnek tartják, hogy a kormány részéről megszülessenek azok a finanszírozási döntések, amelyek révén meg lehet akadályozni a kórházi adósságok keletkezését.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora
A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.
március 22., 15:18
- Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik
Főleg az, hogy mit esznek.
március 22., 15:52
- Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel
Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.
március 22., 18:45
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
4 órája
- Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben
Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.
március 22., 15:07
- Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök
A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.
március 22., 17:27
- Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?
A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.
március 22., 19:42
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
6 órája
- Mindeközben
Előkerült egy férfi, aki jobban hasonlít a Harry Potter sztárjára, Rupert Grintre, mint maga Rupert Grint
6 órája
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Belföld
A bíróság elítélte a képviselőt, aki újraindul, miközben az egyik fő szereplő hiányzik
Összecsapás közeleg.
március 22., 13:34
- Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre
Videó is készült az elfogás pillanatairól.
március 22., 13:22
- Mindeközben
Emilión nevet a TikTok népe, aki hagyta, hogy a lánya megszépítse, minden az énekes arcára van írva
9 órája
- Belföld
Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend
Egy vágányon folyamatosan fenntartják a vonatközlekedést Herceghalom és Bicske között is.
március 22., 21:06
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Címlapon
Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin
Számtalanszor megpróbálták már likvidálni az orosz elnököt.
2 órája
- Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása
Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.
március 22., 12:10
- Mindeközben
Kiara Lord után egy másik versenyző is a Farm VIP feladását fontolgatja: „Lehet, hogy én is hazamegyek”
10 órája
- Címlapon
Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése
Rolls-Royce-külső, hibrid hajtás, éjjellátó rendszer – ilyen az orosz csúcslimuzin.
3 órája
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette
Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.
március 22., 10:22
- Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát
Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.
8 órája
- Mindeközben
Matt Damon nagy szakállal, Zendaya fehér ruhában látható az Odüsszeia forgatási fotóin
14 órája
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni
A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.
március 22., 11:53
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért
Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.
március 22., 11:21
- Mindeközben
Besurranó tolvaj lett egy kutyából, mire rájött a sintér, mit akar, bolondot csinált mindenkiből
15 órája
- Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben
A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott
március 22., 15:54
- Belföld
Fél kiló marihuánával bukott le egy sofőr a VI. kerületben, őrizetbe vették
A gyanúsítottat a nyomozók kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.
2 órája
- Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt
A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
március 22., 19:05
- Belföld
Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében
Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.
március 22., 20:09
- Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen
Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.
március 22., 20:42