A legendás angol király csaknem meghódította egész Franciaországot

Ki is volt valójában V. Henrik, akit hazájában igazságszerető és törvénytisztelő uralkodónak, kiemelkedő hadvezérnek és nemzeti hősnek is tartanak?

Apja, IV. Henrik (1367–1413) halála után vette át a kormányzást, huszonhat éves korában, V. Henrik néven. A kövér és dicsekvő Sir John Falstaff-fal való barátsága csak Shakespeare drámaírói fantáziájának terméke, korabeli dokumentumok nem támasztják alá. A trónra lépése utáni évben Sir John Oldcastle lázadását és a Cambridge earlje által vezetett, úgynevezett southhamptoni összeesküvést kellett felszámolnia.

Elfoglalta Harfleur várost, majd Normandiába vonult. Itt azincourt-i csatában (amelyet az angolok agincourt-inak neveznek) mindössze 8000 katonával nagy vereséget mért a csaknem kétszeres túlerőben lévő ellenfeleire. Shakespeare kissé eltorzította az arányokat, hogy a győzelem még fényesebben ragyogjon: az ő című királydrámájában ötszörös a túlerő. Az ütközetre Szent Crispin és Szent Crispián keresztény mártírok napján, október 25-én került sor. A király meghódította Normandiát, Burgundiával kötött szövetségének köszönhetően elismertette trónigényét a francia uralkodóval, majd feleségül vette ellenfele lányát, Valois Katalint. Viszonylag fiatal korában, 1422-ben végzett vele a dizentéria. A pár évtized múlva megkezdődő angol polgárháború („rózsák háborúja”) zűrzavaros éveiben már úgy emlékeztek V. Henrikre, mint a fegyelmezett, lovagias és erőskezű uralkodó mintaképére.

Miért nevezték lovagkirálynak?

Rendkívül ügyesen és méltóságteljesen bánt az emberekkel, tudta, mikor kell határozottnak és mikor barátságosnak lennie. Környezetében mindenki úgy érezte, hogy a király nagyra becsüli és tiszteletben tartja őt. Az 1416-ban Angliába látogató Zsigmond magyar királyt és német–római császárt is rá tudta venni egy szövetség megkötésére. Még az angol parlamentet is sikerült békésen rávennie, hogy rendkívül magas adókat szavazzon meg a számára, jóval magasabbat annál, amely miatt pár évtizeddel korábban parasztháború tört ki. Bőkezű patrónusa volt az egyháznak, és esküt tett, hogy keresztes háborúba indul a Szentföldre, amint ezt a helyzete lehetővé teszi. Simon Schama brit történész így jellemezte:

A miles celestis (a menny lovagja) megtestesítőjeként képes volt előadást tartani az apáturaknak igaz keresztény kötelezettségeikről mint afféle legyőzhetetlen egységbe forrt Szent György és Galahad, a legendás Artúr király legtisztább lovagja.

Fiatalon, harmincöt évesen hunyt el váratlanul. Egyesek szerint vérhas, mások szerint hőguta okozta a vesztét. Amikor 1953-ban exhumálták a sírját, kiderült, hogy mellé temették Richard Courtenay főpapot, ami spekulációkat indított el.

Richard Courtenay 1413-tól Norwich püspöke és az Oxfordi Egyetem kancellárja volt, I. Edward király leszármazottja, Canterbury érsekének unokaöccse. Vonzó külseje miatt Devon virágának nevezték. V. Henrik királyi kincstartójává nevezte ki. 1415-ben ő is dizentériában halt meg. Mivel a király közeli barátja volt, az utóbbi években egyesek felvetették, hogy szerelmi kapcsolat lehetett köztük. Ezt azonban semmi sem támasztja alá.

Élete mindig is foglalkoztatta a művészeket. Nemcsak színdarab készült róla, hanem The King címmel 2019-ben mozifilm is. Valóban ennyire izgalmas személyiség volt?

Az Internet Mozi Adatbázis (imdb) legalább öt filmes feldolgozását említi Shakespeare drámájának.

Ha V. Henrik nem hal meg 1422-ben, valószínűleg súlyos gondokkal kellett volna megküzdenie, amelyek alighanem csökkentették volna népszerűségét. A parlament nehezményezte, hogy kevés időt tölt Angliában, és egyre nehezebben szavazta meg az adókat. Jeanne d'Arc fellépése minden bizonnyal neki is nagy nehézségeket okozott volna, s kérdéses, hogy meg tudta volna őrizni francia hódításait.

(Borítókép: V. Henrik király az azincourt-i csatában. Fotó: Wikipédia)