Meghalt Harmathy Attila akadémikus, volt alkotmánybíró

Harmathy Attila 1937. április 20-án született Budapesten értelmiségi családban. Négy­éves korában édesapját Nagyváradra ne­vezték ki bírónak. Épphogy elvégezte az első osztályt, amikor is a magyar közigaz­gatás elhagyta Er­délyt, és a család is­mét felke­rült Pestre.

Kosár az ajtó előtt

Apja a Kúria el­nöke mellett lett ta­nácsjegyző, csakhogy 1948-ban fő­nökével együtt neki is távoznia kellett állásából. A család Debre­cenbe költözött, ahol atyja megyei bírósági bíróként dolgozott, de 1953 elején mondvacsinált indokkal azonnali hatállyal, fegyelmi úton elbo­csátották.

Na­gyon nehéz időszak volt. Elő­fordult, hogy édesanyám reggel az ajtóhoz ment, s egy kosarat talált, amelyben ismerősök hoztak ne­künk élelmiszert ajándékba. Így éltünk 1953-ban. Azok a hóna­pok kikészítették a családot, legjobban édes­apá­mat, aki amúgy sem volt erős fizi­kumú.

Később ugyan felülvizs­gálták az elbocsátó döntést, és vissza­vették, de két év múlva a fűtetlen tárgyalóterem­ben annyira megfá­zott, hogy rövid idő alatt elvitte a tü­dő­gyulladás. A fia, Attila tizennyolc éves vol­t, ami­kor meg­halt.

A tinédzser fiú rengeteg könyvet olvasott. A tudomá­nyok kife­jezetten foglalkoztatták, úgyhogy érettségi előtt két pálya is vonzotta: a fizikusi és a jogászi. A fizikából különösen a fénytan érde­kelte. Nem vol­t rossz matematikából sem, hiszen gimnazistaként mate­mati­kai és magyar tanulmányi versenye­ken szerepelt. 1955-ben érett­ségizett a Debreceni Re­formátus Kollégium Gimnázi­umában. A fizika ki­esett, mert elmondása szerint ne­hezen vettek fel olyanokat, akik egyházi iskolá­ban érettségiz­tek, és ez a probléma erősebb volt olyan városban, amelyben maga az egyházi iskola mű­ködött.

A buda­pesti jogi karra felvételi­zett, ahol a római jog és a polgári jog lett a kedvence. Hálásan emlékezett vissza tanáraira, mert tudták, hogy apja már nem él, anyja özvegyi nyug­díjat kap, míg nagyszülei rossz anyagi körülmények kö­zött vannak, ezért megadtak minden se­gítséget, amit lehetett, például népköztársasági ösz­töndíjat is kap­ott. Jól sáfárkodott a támogatással, hiszen 1959-ben summa cum laude minősítéssel szerzett diplomát.

Fiatal oktatóként római jogi szemináriumokat tartott. Amikor a hatva­nas évek ele­jén kis híján el­törölték az egyetemi tanrendből a római jog tantárgyat, kompromisszumként megszüntették a tárgy szemináriumi ok­tatását, átigazolt megbízott óraadónak a polgári jogi tan­székre. Ezt követően szakmai életét a polgári jog határozta meg.

Az Akadémia szolgálatában

Megfordult a Magyar Külke­reskedelmi Bankban, a Ma­lév­nál, majd Eörsi Gyula meghívására az MTA Állam- és Jogtu­dományi Inté­zetében kötött ki. 1981-ben a nagydoktori disszertá­cióját a szerző­dések, a köz­igazgatás és a gazda­ság­irányítás összefüggé­seiről vetette pa­pírra. A nyolcvanas években választottbíróként belekóstolt a bíráskodásba is.

A pályám egyik leg­szebb szaka­sza volt, amikor sok választottbírósági ügyben vehettem részt. A gya­korlattól el­szigetelve nem lehet igazán jól dolgozni. Szükség van arra, hogy az em­ber lássa, hogyan mennek a dolgok.

1990–1993 kö­zött az ELTE jogi karának dékánja volt. 1993-ban az Akadémia levelező tagjának, 1998-ban pedig ren­des tagjá­nak választották. Több funkciót is betöltött a Magyar Tudományos Akadémián: volt alelnök és főtit­kár­he­lyettes, azaz jól rálátott a tudósutánpótlás helyzetére.

Kiváló tehetségek dolgoznak az egyes műhelyekben. De bár­mennyire is több nyelvet beszélnek ma a fiatalok, alapvető követel­mény, hogy megalapozzák a tudományos kutatási karrierjüket. Ezt olyankor kell csinálni, amikor nem elég az egyetemi, kutatóinté­zeti ala­csony fize­tés, mert szeretnének megháza­sodni, amikor az első gyereke­ket várják, amikor lakást kell keríteniük valahonnan. Ezért más pénz­szerzési lehe­tőséget kell keresniük. Nem könnyű a helyzetük.

Alkotmánybíró második nekifutásra

1990-ben még kitért az alkot­mánybírás­kodás elől, de 1998 vé­gén, a je­lölőbizottsági ülést megelőző este meggyőzték. Azzal keres­ték meg telefonon, ha nem áll kötél­nek, nem tudják megvá­lasztani a há­rom hiányzó alkotmány­bírót.

Hamar belerázódott az alkotmánybírói munkába. Kollégái szerint sokat változott a szemlélete. Egészen új impulzu­sokat, szempontokat kapott az alkotmányjog és a többi jogág viszo­nyának vizsgálatához. Ezenkívül sokkal hangsúlyo­sabbnak érezte az emberi jogokat az egyes jogviszonyok­ban, köztük a polgári jogiakban is, mint korábban.

2007. április 20-án, hetvenedik születésnapján járt le alkot­mánybírói megbízatása. Munkásságát élete során számtalan díjjal, elismeréssel méltányolták:

• Szent-Györgyi Albert-díj (1999)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2007)
• Széchenyi-díj (2012)
• Akadémiai Aranyérem (2019)

A halk szavú tudós a nagy tudású emberek szerénységével tudott beszélni szakmai kérdésekről. Szinte észrevétlenül tudta javítani partnere pontatlanságait, miközben egy pillanatra sem veszítette el szelíd derűjét, öniróniáját. Amikor sok-sok éve azt ecsetelte, hogy mennyire nem szereti a büntetőjogot, miközben felesége, akitől annyi, de annyi támogatást kapott, büntetőjogászként tevékenykedett, még hangosan felnevetett. Tíz évvel ezelőtt azonban, amikor elhunyt szeretett hitvese, Anna, aki egy fiú- és egy lánygyermekkel ajándékozta meg, egy picit már ő is belehalt.

Az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Harmathy Attila személyében gyászolják a Széchenyi-díjas jogtudóst, a polgári jog híres professzorát, a magyar Alkotmánybíróság volt tagját

– olvasható az Alkotmánybíróság honlapján megjelent közleményben.

(Borítókép: Harmathy Attila Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, akadémikus, volt alkotmánybíró átvette az Akadémiai Aranyérem kitüntetést a Magyar Tudományos Akadémia [MTA] 191. közgyűlésén a testület fővárosi székházában 2019. május 6-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)