Imádkoztak a terézvárosi házomlásban megsérült balerináért
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Amint arról az Index is beszámolt, június 27-én házomlás történt Terézvárosban: az Aradi utca és Jókai utca sarkán a homlokzati fal és tetőszerkezet elemei hullottak az utcára, az éppen arra járó gyalogosokra és az utcán parkoló autókra.
A balesetben többen megsérültek, köztük egy 26 éves balerina is, aki éppen táncpróbára ment párjával. A súlyos koponya- és gerincsérülései miatt egy komplikált életmentő műtétsorozaton esett át. A legfrissebb hírek szerint a baleset után több mint két hónappal a táncosnő elhagyhatta az intenzív osztályt, jelenleg pedig egy rehabilitációs intézetben kezelik.
Szentmisén imádkoztak érte
A Budapesti Operettszínház közleménye szerint augusztus 28-án a színház vezetői és művészei hálaadó szentmisén vettek részt, ahol a júniusi terézvárosi házomlás során súlyos sérüléseket szenvedett ifjú táncművészük teljes felépüléséért imádkoztak az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban. A szertartást Zoltán atya, Horváth Zoltán protonotárius kanonok, esperes, plébános celebrálta.
A Budapesti Operettszínház vezetése folyamatos, napi kapcsolatban áll munkatársuk közvetlen hozzátartozóival, sőt, amint arra lehetőség nyílt, személyesen is meglátogatták a művészt az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben, ahová az Országos Baleseti Intézetből történt áthelyezését Tóth Nikolett folyamatos javulása, erősödése tette lehetővé.
A közleményben kiemelték, hogy a táncművészük kedélyállapota kifejezetten jó, a rá jellemző szorgalommal végzi a gyógytornagyakorlatokat, és bízik a teljes felépülésben.
(Borítókép: a Jókai utcai házomlás 2022. június 27-én. Fotó: Szollár Zsófi/Index)