A dualizmus kultúrpápájának névjegyén a neve alatt csak ennyi állt: Muzeum

Pulszky Ferenc 1814. szeptember 17-én született a felvidéki Eperjesen jómódú köznemesi család gyermekeként. Édesapja, aki Sáros vármegyei táblabíróságig vitte, I. Ferenc magyar királytól kapott birtokadományt és nemesi előnevet. Miskolcon és Eperjesen tanult, ahol életre szóló barátságot kötött Eötvös Józseffel, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszterrel. Nagy hatással volt rá anyai nagybátyja, Fejérváry Gábor is, akinek a régiség iránti vonzalma átragadt a fiatal Pulszkyra is.

Az első felelős kormány államtitkára

Diplomáját a pesti jogi karon szerezte. Jurátusként részt vett az 1832–36. évi országgyűlésen, ahol 

míg a pesti kávéházakban neves írókkal, Vörösmarty Mihállyal, Bajza Józseffel és Czuczor Gergellyel kötött barátságot. Az ügyvédi vizsga után, 1834-től – apja nyomdokaiba lépve – Sáros vármegye aljegyzője lett.

Első antik témájú dolgozatát tizennyolc évesen írta, húszéves korában már a római Instituto di Correspondenza Archeologica tagjává választotta, és csupán huszonnégy éves volt, amikor a Magyar Tudományos Akadémia ugyanezt tette.

De nem sokáig tudott ülni a fenekén, mert nagybátyjával hosszú utazást tett Nyugat-Európában. Visszaérkezése után Sáros vármegye követe az országgyűlésben. Harmincéves korában vette feleségül egy bécsi bankár lányát, Walter Teréziát. Több gyermekük született, köztük 1861-ben a Garibaldi keresztnevű, aki olaszországi emigrációja idején látta meg a napvilágot Torinóban.

Pulszky aktív résztvevője volt az 1848–49-es szabadságharcnak. 1848. március 24-étől április 20-ig az ideiglenes rendőri bizottmány tagjaként tevékenykedett.

Felmentése után visszatért Pestre, ahol a Honvédelmi Bizottmány földmívelés-, ipar- és kereskedelmi ügyekkel megbízott tagjaként dolgozott december 31-ig. Aztán 1849-ben Kossuth Londonba küldte, hogy próbáljon támogatókat szerezni a magyar függetlenségi törekvéseknek.

A magyar emigráció vezetője

A szabadságharc leverése után emigránsként a szigetországban maradt, később Firenzében telepedett le. A magyar emigráció egyik vezető alakjaként tevékenykedett hosszúra nyúlt, több mint másfél évtizedes száműzetésében.

Amikor 1851–1852-ben Kossuth elhagyta Törökországot, elkísérte őt európai és amerikai körútjára. Kapcsolatuk azonban a 60-as években megromlott, mert egykori államtitkára 

Eötvös József közbenjárására térhetett haza 1866-ban. De előbb meg kellett ígérnie, hogy nem akadályozza a kiegyezés folyamatát. Ennek a feltételnek a betartása nem esett nehezére, hiszen Szentes, majd Szécsény követeként támogatta Deák Ferenc politikáját az országgyűlésben.

„Mintha ezer keze volna”

Parlamenti munkája mellett fokozatosan a hazai kulturális élet egyik fő irányítójává vált. 1869-től a Nemzeti Múzeum igazgatójaként munkálkodott. A kortársak és az utókor megítélése szerint is az ő igazgatása alatt vált az addig provinciális jellegű múzeum európai színvonalú kultúrintézménnyé. Ekkor fejezték be a klasszicista múzeumpalota belső tereinek, köztük a főlépcsőháznak a díszítőfestését. Újrarendezték a múzeumi tárakat, új állandó kiállítások születtek, és először jelentek meg azok mellé múzeumi füzetek. Hitvallását így fogalmazta meg:

A múzeumi gyűjtemények ne legyenek rejtett kincsek, mint a bank aranya; legyen azokból bankó is, mely közforgalomba jő.

De előmozdította az Esterházy-képtár és több más külföldi gyűjtemény állami megvásárlását is. Ezekből a gyűjteményekből jött létre az 1870-es években az Iparművészeti Múzeum, majd az 1880-as években a Szépművészeti Múzeum jogelődje, az Országos Képtár. 1872-től a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőjévé nevezték ki, ami azt jelentette, hogy ettől kezdve haláláig a magyar múzeumügy irányítója lett. Emellett vezette a Régészeti Társaságot és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatot is, tagja volt a Kisfaludy Társaságnak és a Petőfi Társaságnak. 1838-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1840-től rendes, illetve 1841-től tiszteleti tagja volt.

Mikszáth Kálmán a Pulszky papa című karcolatában (1884) rajzolta meg alakját:

Az öreg Pulszky nélkül nincs semmi. Ha dolgozni kell, Pulszky Ferencet rántják elé, ha mulatni kell, akkor is Pulszky Ferenc válik be legjobban, ahova okos ember kell, ott van az öreg Pulszky, ahova ravasz diplomata szükséges, azt is elvégzi az öreg, ahol tudomány kívántatik, az mind az öreg dolga, ha valaki egy ócska cserepet talál a szántóföldjén, azt is Pulszkyval nézeti meg előbb, és csak azután adja oda a gyerekeknek játszani. Akinek valami gondolata van, az mind őhozzá siet konzultálni, s az is, akinek semmi gondolata nincs. Protezsál, dirigál, intrikál, ront, bont, javít, rendez. Mintha ezer keze volna. Egy napig sem tudnánk megélni nélküle! Két talpa van csak, de mintha az egész magyar glóbuszt befödné velök, amint rajta áll: mindenütt érzik ez a két talp. Néha ugyan kifordul alóla a talaj, de ő azért soha el nem esik, mert vele fordul. Ötven esztendő óta eszi neve a nyomdafestéket, de azért még mindig friss név és divatos név – nem kopik, de ne is kopjon az el sohasem.

Nemcsak a dualizmus kultúrpápája volt, hanem egyszersmind a magyar régészettudomány atyja is. Kinevezésétől egészen élete végéig a Nemzeti Múzeumban lakott. Annyira eggyé vált szeretett munkahelyével, hogy a névjegykártyáján a neve alatt csak egy szó szerepelt: Muzeum.