Karácsony Gergely kijelentette, nem fogják lekapcsolni a főváros közvilágítását

MG 9403
2022.09.16. 07:16
Nemzeti energiacsúcs megtartását sürgeti a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. Karácsony Gergely, a szövetség társelnöke elmondta, azt szeretnék, ha a csúcson részt vennének a kormányzat, az energetika, a vállalati szféra szakértői és képviselői is.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége javasolja egy nemzeti energiacsúcs megszervezését és a fűtési szezon idejére biztonságot nyújtó ársapkák meghatározását. 

Karácsony Gergely kiemelte, az energiacsúcs összehívásával nem pénzügyi segítséget, hanem összehangolt munkát szeretnének. Ugyanakkor szerinte nincs érdemi párbeszéd a megoldásról. A főpolgármester úgy véli, azok a gyakorlatok, amelyeket eddig az önkormányzatok követtek, a jövőben már nem fognak működni. 

A szövetség társelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, azt szeretnék, ha a csúcson részt vennének a kormányzat, az energetika, a vállalati szféra szakértői és képviselői is.

Jön velünk szembe egy elképesztő lavina, mi még állunk és nézünk. Jön velünk szembe egy elképesztő lavina, mi még állunk és nézünk

– mondta Karácsony, hozzátéve, hogy a következő pár hónap az ársapkák szempontjából kulcskérdés lesz. Azt gondolja, ha az árak európai szinten nincsenek megtartva, akkor egész Európa számára problémát okoznak. Hozzátette: ezért az energetikai ársapka mértékét a napi ingadozás mértékéhez igazítanák. 

(Borítókép: Szollár Zsófi/Index)