Németh Balázs leghőbb vágya a Karmelitában dolgozni

2022.09.16. 21:11
Az M1 csatorna egyik legismertebb arca, Németh Balázs szeptember eleje óta a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőcégének vezérigazgatójaként dolgozik. Új megbízatását egyfajta ugródeszkának is tekinti, amely reményei szerint még a miniszterelnök mellé is repítheti munkatársként.

Az M1-es híradós pályafutásának lezárását azzal magyarázta Németh Balázs, hogy „a lendület már nincs meg, félgőzzel pedig hülyeség lenne folytatni a munkát”. Saját bevallása szerint „száz százalék felett” szeret dolgozni, amit a felesége sem szeret mindig.

De így ismer már húsz éve, és pontosan tudja, hogy ha valamit csinálok, akkor azt őrültként csinálom. Remélem, jó értelemben őrültként

– nyilatkozta a 24.hu-nak az újdonsült vezérigazgató, hozzátéve: „A Covid alatti időszakban éjjel fél egyig kellett bent lennem, ahhoz pedig már öregnek éreztem magam, hogy hajnali kettőre érjek haza, miközben reggel hatkor a gyerekek már kiabálnak a másik szobában”. A Médiatanács kétszer marasztalta el a műsorvezetőt a hírekhez fűzött kommentárok miatt, ezek közül a második döntést, a Hadházy-ügyben hozottat kifejezetten hibásnak gondolja.

Az exhíradós szerint az M1 esetében a Magyarországon fellelhető híradós szerkesztők közül a kettő-három legjobb ott dolgozik, akiket ő nagyon tisztel. Hadházy akkori akcióját az M1 híradója a primitív jelzővel illette, ugyanazzal, mint Kövér László házelnök, amire Németh Balázs így reagált:

Akkor ugyanazt gondoltuk róla. Ez óriási!

Édesanyja sokat megértett a világból az M1-nek köszönhetően

Saját M1-es munkavégzését egész jónak értékelte az interjúalany, mert édesanyja így „sok mindent megértett a világból”. Németh szerint nincs különbség az 1998-as, 2002-es általa megismert TV2-szerkesztőség és a mostani M1 között, és nincs különbség a közmédia akkori és mostani szerkesztőségi működése között sem.

A kulcsszó szerinte a szerkesztői szabadság. „Szerkesztői szabadság van, az RTL-nél is, a TV2-nél is és az M1-nél is”.

A volt híradós sokkal cikibbnek tartja az RTL-es kritikát, mint azoknak a döntését, akik szerepeltek az Orbán Viktort preferáló TV2-s videóban. Németh Balázs szerint az M1 egy fantasztikus munkahely volt, és büszke arra, hogy honnan hova jutott el a csatorna. Nyugat-Európába viszont nem szerelmes, inkább Magyarországba az. A mostani háborút egy baromságnak tartja, amit azonnal be kellene fejezni.

22 éve foglalkoztatja Orbán Viktor titka

Elhíresült Facebook-posztjait hobbiként és küldetésként egyszerre éli meg Németh, aki szerint a mostani energiaválság idején kisebb bajunk is nagyobb annál, hogy hazai olimpia megrendezéséről fantáziáljunk. Az interjú végén megtudhattuk Németh Balázs leghőbb vágyát, hogy egyszer majd Orbán Viktor mellett dolgozhasson. Az indoklás pedig így hangzik:

2000 óta foglalkoztat Orbán Viktor titka. Egyszer jó lenne közelről látni, hogyan dolgozik az a politikus, aki az ötödik ciklusban vezet egy tízmilliós országot, és az egész világ tudja a nevét.

Németh eddig csupán háromszor találkozott élőben a magyar kormányfővel, de közös kép még nem készült vele, mert – elmondása szerint – ő „egy visszahúzódó, csendes, háttérben megbúvó ember”.