Tízezrek követelték szerda délután Prágában, Brünnben, Ostravában és más cseh nagyvárosokban a Petr Fiala miniszterelnök vezette jobboldali, ötpárti kormány lemondását és Csehország „politikai irányultságának módosítását”.
Szeretnénk 180 fokkal megfordítani Csehország politikai irányultságát. A fordulatot erőszakmentesen akarjuk elérni
– jelentette ki Jiří Havel, a tüntetések egyik főszervezője a prágai nagygyűlés kezdetén. Ladislav Vrábel, a tüntetések másik főszervezője úgy nyilatkozott: a kormánynak le kellene mondania, és új választásokat kellene kiírni.
Az ország irányítását a nemzeti elkötelezettségű szakértőknek kellene átvenniük
– mondta Vrábel.
Prága központjában több tízezer ember vesz részt a tüntetésen – közölte a cseh rendőrség Twitteren. A mostani tüntetéssorozat folytatása a szeptember eleji prágai tüntetésnek, amelyen a rendőrség szerint hetvenezren, a szervezők szerint több mint százezren vettek részt – írta az MTI.
(Borítókép: Petr Fiala 2022. június 7-én. Fotó: Antoine Gyori / Corbis via Getty Images)