Idegállapotba került a visszapillantó miatt, fakaróval támadt

2022.10.01. 06:45
Heves szóváltás alakult ki egy férfi és egy nő között, miután egy keskeny útszakaszon nem fértek el egymás mellett és összeért a visszapillantó tükrük. Később a vétkes férfi találkozott a nő testvérével, akit megütött, majd egy fakaróval támadt rá.

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető egy vitatott közlekedési szituáció miatt előbb az általa vétkesnek tartott nő autóját rugdosta meg, majd pár órán belül a nő testvérét is megütötte, akire még egy fakaróval is rátámadt – számolt be az Ügyészség oldala.

Nagyobb kárt csinált, mint a koccanás

A vádirat szerint a helybéli férfi 2021 novemberében utasként ült egy hozzátartozója autójában. Kisszállás közben, a reggeli órákban egy keskeny mezőgazdasági úton haladtak, amikor szembe jött velük a sértett, aki az út mentén lévő bokrok miatt nem tudott lehúzódni, ezért a két autó visszapillantói súrolták egymást.

A koccanás miatt kisebb vita alakult ki. A vádlott először csak kiszállt autójából és veszekedni kezdett a sértettel, majd a nő kocsiját kezdte el rugdosni, amiben így 200 ezer forintos kár keletkezett.

Bosszút forralt

Még ugyanezen a napon, a délelőtti órákban a férfi Kisszállásra ment, ahol egy üzlet parkolójában összefutott a sértett nő testvérével, aki kérdőre vonta a reggel történtek miatt. A kialakult heves szóváltás tettlegességig fajult, a férfi meg is ütötte a nő testvérét, majd egy közeli facsemete támasztókarójával próbált rátámadni, de ismerősei lefogták.

Az ügyészség a férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével és rongálás vétségével vádolja, ezért vele szemben elzárás büntetés kiszabását indítványozza, az ügyben pedig a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

A dulakodásról készült térfigyelőkamerás felvételt ide kattintva tudja megnézni.