Négy olyan törvényjavaslat is a parlament asztalán, ami nélkülözhetetlen a bizottsággal való megállapodáshoz
További Belföld cikkek
- Árokba hajtott egy kamion Jászapátinál, a rakomány halálra nyomta a sofőrt
- Változások a Magyar Telekom élén, több felső vezető távozik
- Felfüggesztetett szabadságvesztést kapott a férfi, aki önkielégítést végzett a MÁV vonatán
- 12 éves lányoktól, „Tóth Nikoletta” álnéven zsarolt ki meztelen képeket egy 35 éves férfi
- Iskolai botrány Pest vármegyében: a gyerekek élőláncot álltak szeretett osztályfőnökükért
Az Európai Bizottság korábban azt javasolta a pénzügyminiszterek tanácsának, hogy függesszék fel a magyar kohéziós program három részére vonatkozó pénzek 65 százalékát, vagyis 7,5 milliárd eurót – átszámítva körülbelül 3000 milliárd forintnyi forrás elvonásáról szóló javaslatról van szó. A szabályok szerint a tanácsnak minimum egy, maximum három hónapja van döntést hozni arról, hogy megfogadja-e a bizottság javaslatát, aminek eredménye az lehet, hogy
- elvonják a pénzt Magyarországtól, vagy
- lezárják az eljárást, és megkapjuk a támogatásokat.
A kormány két hónap haladékot kapott, a pénzügyminisztereknek november 19-ig kell dönteniük arról, hogy mit határoznak a bizottság javaslatáról. Navracsics Tibor vasárnap reggel a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, hogy hétfőn nyújtja be a kormány a jogszabály-módosítások első csomagját. A miniszter ismertetése szerint a csomag olyan törvénymódosításokat tartalmaz majd, amelyekben
- a bizottság számára is transzparensebbé teszik a közbeszerzési eljárásokat,
- továbbá módosítják az összeférhetetlenségi szabályokat is.
A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Koltai Imre (MSZP) volt országgyűlési képviselőről. A napirend előtti felszólalások és a napirend elfogadása után megvitatják az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, majd szavaznak is az előterjesztésről.
A törvényjavaslat egy teljesen új, a büntetőeljárási szabályozásban eddig ismeretlen eljárást vezet be a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmények esetén. A határozathozatal után interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el. Ezt követően bizottsági jelentések és az összegző módosítójavaslatok vitáit folytatják le. A napirenden szereplő mind a négy törvényjavaslat az Európai Bizottsággal való megegyezéshez szükséges – írja az MTI.
A jogalkotási törvényt azért módosítják, mert a kormány vállalta, hogy a jogszabálytervezetek kilencven százalékát társadalmi egyeztetésre bocsájtja. Egy másik törvényjavaslat lehetővé teszi az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatását.
Az uniós kondicionalitási eljárás lezárása érdekében a kormány az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvényjavaslattal létrehozza az EU pénzügyi érdekeinek védelmében fellépő Integritás Hatóságot, valamint a javaslattévő feladatot ellátó Korrupcióellenes Munkacsoportot.
Egy másik előterjesztés a közérdekű adatigényléseknél megszünteti „a munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételéhez” kapcsolódó költségtérítés megállapításának lehetőségét. A jövőben a kormány rendeletben határozza meg az iratok másolásáért, kézbesítéséért elkérhető maximális összeget.
(Borítókép: Bődey János/Index)