Birodalmi logika érvényesült az aradi vértanúk elleni koncepciós vádakban

Miért nem fogadta meg Ferenc József császár I. Miklós orosz cár tanácsát, hogy gyakoroljon kegyelmet a legyőzöttek felett?

I. Miklós egyáltalán nem szimpatizált a magyar szabadságharccal – ne felejtsük el, hogy arról a cárról van szó, aki 1825-ben eltiporta a dekabrista felkelést, vagy leverte az 1830–31-es lengyel szabadságharcot –, de a személyes presztízse miatt kellemetlennek találta, hogy azokat a katonatiszteket akarja a Habsburg-kormányzat kivégeztetni, akik az orosz csapatok előtt tették le a fegyvert. Az oroszok számára „kínos” helyzetre egyébként Paszkevics tábornagy hívta fel a cár figyelmét, amikor ezt írta:

a felkelés főhadserege letette a fegyvert; feltétel nélkül megadta magát […]. Hangozzanak el felséged trónusának magasából a megbocsátás és feledés szavai.

A cár augusztus 16-án Ferenc József osztrák császárnak így fogalmazott: „Kegyelmet a megtévedteknek, barátod kéri ezt számukra; és érdemük szerint kell bánni a felbujtókkal, az országot nyomasztó bajok okozóival.” Vagyis I. Miklós a megtévedteknek kért kegyelmet, és az már Ferenc Józsefen múlt, hogy ő kiket ért ezalatt. Az ifjú osztrák császár a birodalmi logika és a hadserege tekintélyének, fegyelmének visszaállítását tartotta szem előtt.

A magyar jogértelmezés persze erről másképp gondolkodott, mondván, hogy van egy alkotmányunk, amelyet még V. Ferdinánd szentesített 1848 áprilisában, és egy ilyen kétoldalú szerződés csak a két fél kölcsönös beleegyezésével módosítható. A tábornokok Aradon is így próbáltak védekezni, de a hadbíróság a birodalmi logikát követve ítélkezett felettük.

A koncepciós perek elsősorban a XX. századi történelemhez kapcsolódnak. Tekinthetők-e koncepciós pereknek az aradi tizenhárommal szembeni eljárások? Milyen „kategóriák” alapján fogalmazták meg a vádiratokat a honvéd főtisztekkel szemben?

XX. századi értelemben természetesen nem, hiszen a vádlottakat nem vádolták el nem követett cselekedetekkel. De az előbbi okfejtést követve mégis valamennyire igen. Hiszen

Haynau táborszernagy gyorsított eljárás keretében minden volt császári-királyi tisztet kivégeztetett volna, és ebben az augusztus 20-i osztrák minisztertanácsi rendelkezés annyiban akadályozta meg, hogy nem rögtönítélő bíráskodás, hanem végül haditörvényszék döntött. Mivel továbbra is ragaszkodott a legszigorúbb ítéletekhez, ezért a perek kifutása egyértelmű volt – ugyanakkor nem tudta végrehajtani azt a még nagyobb fokú vérengzést, amit korábban tervezett.

Az ítéletek jogi megalapozottsága is koncepciósnak tekinthető. Először is az 1848. október 3-i uralkodói manifesztumra hivatkoztak – amely feloszlatta a magyar országgyűlést –, csakhogy erre a hatályos törvények szerint V. Ferdinándnak nem volt joga, hiszen nem szerepelt rajta felelős magyar miniszteri ellenjegyzés, erre az áprilisi törvények logikája alapján szükség lett volna. Így a „fegyveres lázadásban” való részvétel jogi háttere megkérdőjelezhető. Hasonló a helyzet a „felségsértéssel”; ekkor Ferenc József nem volt magyar királlyá koronázva, és a magyar trón V. Ferdinánd 1848. december 2-i lemondása óta jogilag üresen állt. Visszautalva az első gondolatmenetre, a koncepciós vádakban tehát a birodalmi logika érvényesült.

Miért nyújtott be kegyelmi kérvényt a hadbíróság a miniszterelnök ügyében?

Gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt 1849. január 8-án tartoztatták le. Vele szemben kezdetben olyan koncepciós vádakat fogalmaztak meg, amelyeket nem tudtak sehogyan sem bizonyítani. Ilyen volt például, hogy külföldi hatalmakkal vette fel a kapcsolatot, vagy szerepet játszott az 1848. október 6-i bécsi forradalom előkészítésében. Sőt, miniszterelnöki intézkedéseinek egy részét is vádként fogalmazták meg, holott erre végképp joga volt az áprilisi törvények alapján. Végül Schwarzenberg osztrák miniszterelnök abba az irányba terelte a vizsgálatokat, hogy az egész tevékenységét vegyék figyelembe, és így álljon össze a felségárulás vádja.

A hadbíróság augusztus 30-án kötél általi halálra ítélte Batthyányt, ugyanakkor a hadbíró jól megfogalmazott kegyelmi kérvényt terjesztett be. Ebben Leuzendorf hadbíró ezt írta:

utasítást kaptam, hogy lehetőség szerint gyorsítsam meg az eljárást, ami igen zavarólag hatott a szükséges mérlegelésre és nyugodt megfontolásra.

A történészek, jogtörténészek úgy vélik, hogy a hadbíróságot azzal vették rá a halálos ítélet meghozatalára, hogy majd Ferenc József kegyelemben részesíti Batthyány Lajost. Az augusztus 31-i osztrák minisztertanács határozatban szólította fel Haynaut, hogy minden halálos ítéletet előzetes jóváhagyásra fel kell terjeszteni a minisztertanácshoz. Csakhogy időközben Ferenc József kitalált egy „jogi kiskaput”: már augusztus 29-én úgy intézkedett, hogy Haynau csak az ítéletek végrehajtása után köteles beszámolni, azaz ezzel megerősítette a fővezér pozícióját, és elhárította, hogy neki kelljen döntenie Batthyány életéről. 

Mi motiválta Haynaut?

Korábbi tetteiből, leveleiből egyértelműen kimutatható, hogy könyörtelen bosszúhadjáratra készült. Augusztus 18-án ezt írta Radetzky tábornagynak:

Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.

Ahogy utaltam rá, hogy rögtönítélő bírósággal szinte azonnal vérengzést hajtott volna végre a magyar honvédseregben szolgáló volt császári-királyi tisztek körében. Csakhogy Görgei Artúr az oroszok előtt tette le a fegyvert, és Damjanich János is az oroszoknak adta át Arad várát augusztus 17-én. Vagyis az első napokban nem voltak a kezében az általa „lázadó fővezéreknek” tekintett személyek. Így nem tudta azonnal beindítani a gépezetet, sőt, az orosz haderő vezetője, Paszkevics tábornagy is önmérsékletet javasolt neki. Dühét az is fokozhatta, hogy amikor az oroszoktól átvették a hadifoglyokat, a tisztek még mindig oldalfegyvert viseltek, vagyis egyáltalán nem úgy bántak velük, ahogy ő már az első napokban megtette volna. Időközben az osztrák kormányzat is az elhúzódó vizsgálatok irányába terelte a folyamatokat, és biztos elégtétel volt Haynau számára, hogy augusztus 29-én Ferenc József újra szabad kezet adott neki abban az értelemben, hogy utólag kellett beszámolnia a halálos ítéletek végrehajtásáról.

Hogyan reagált az európai közvélemény a magyarországi hírekre?

A kivégzések hatalmas nemzetközi felháborodást váltottak ki. A nyugati közvélemény a sajtóból folyamatosan értesült a fejleményekről, így nem meglepő, hogy Haynaut Londonban felismerték – amikor nyugdíjazását követően odautazott –, és a feldühödött tömeg majdnem meglincselte, de brüsszeli és párizsi útját is atrocitások kísérték. I. Miklós cár is megdöbbent, mert Paszkevicsnek írt levelében ez állt:

Az osztrák kormány magatartása felfoghatatlan; agyonlövik és felakasztják azokat, akik nekünk önként megadták magukat Aradon, ugyanakkor pedig a komáromi makacs lázadóknak nem csak az életüket hagyják meg, hanem […] megengedik, hogy szabadon elhagyják az ország területét!

A megtorlás gépezete egy ideig működött tovább, de Haynau 1850 júliusában bekövetkezett menesztésében a nemzetközi nyomásnak is szerepe volt.

(Borítókép:  Aradi Vértanúk . Fotó: Wikipédia)