A fegyvergyárak a háború igazi győztesei

További Belföld cikkek
A Mandinernek adott interjúban a szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős EU-biztos elmondta: sokan úgy tekintenek az Európai Bizottságra, mint egyfajta háttérhatalomra. Az ő fogalmai szerint inkább elsődleges hatalomként kell kezelni. Korábban világosan megkülönböztették, mi az, amit az unió csinál, és mi az, amit azon belül az Európai Bizottság. A Juncker-bizottság valamiért úgy gondolta, hogy magához ragadja ezt a feladatot.
Amikor az Európai Bizottság beszél, azt sokszor az EU nevében teszi, pedig nem minden területen igaz, hogy a testület az egész uniót képviseli
– mondta Várhelyi Olivér, aki önmagát egyszerre tekinti magyar európainak és európai magyarnak.
Magyar európai, európai magyar
Hozzátette: nem lehet úgy európainak lenni, hogy az ember közben nem magyar vagy francia, cseh, svéd. Európát nemzetek alkotják. A biztosoknak az is feladatuk, hogy hozzák azt a tudást, társadalmi értéket, tapasztalatot, amit az országuk birtokol.
Nem vagyok az unió hasznára, ha elfelejtem, honnan jövök
– jelentette ki az uniós biztos.
A politikus kitért arra is, hogy minden uniós biztos a közös európai érdekek megtalálásáért és érvényesítéséért dolgozik. Ugyanakkor magyarként fontos feladatnak tekinti, hogy a sokszor az ismeretlen közép-európai és azon belül is a magyar gazdasági és szociális szempontokat és alapvetéseket is kellőképpen figyelembe vegyék egy-egy döntés előkészítésénél.
A szankciók Európát is érintik
A kötelezettségszegési, a jogállamisági és a hetes cikkely szerinti eljárásról Várhelyi Olivér elmondta: akkor is kifejti ezekről a véleményét, ha nem kérdezik. A balkáni országok támogatásáról hozzátette: az a térség jelentheti a földrajzi kijáratot Európának, amelyen keresztül gázt és áramot lehet behozni, de ezekhez még meg kell teremteni a lehetőségeket.
Varga Judit elmondta, hogy miben téved az Európai Unió
Az újabb két kötelezettségszegési eljárást illetően szólalt meg.
Az Oroszországgal szembeni szankciókról az uniós biztos elmondta: látható, hogy ezeknek van hatásuk az orosz gazdaságra, és az is, hogy az európaira szintén.
Hogy ez elegendő-e Moszkva megállítására, azt majd az idő dönti el
– mondta Várhelyi Olivér, majd hozzátette: ennek a háborúnak nem lehet senki győztese a fegyvergyárakon kívül.
(Borítókép: Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2022. október 19-én. Fotó: Julien Warnand / EPA / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
2 órája
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
1 órája
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
1 órája
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
7 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
8 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
5 órája
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
4 órája
- Címlapon
Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások
Amerikai vállalattal köthet üzletet Magyarország második legnagyobb bankcsoportja.
17 perce