Orbán Viktor gratulált az új miniszterelnöknek
A konzervatív Rishi Sunakot hétfőn választották meg a britek új miniszterelnökének, azt követően, hogy elődje, Liz Truss – mindössze 45 nap után – benyújtotta lemondását.
Rishi Sunak: Életem legnagyobb megtiszteltetése, hogy megválasztottak
A Konzervatív Párt elnökévé történt választása utáni első nyilatkozatát a parlament tory frakciója előtt tette.
Orbán Viktor sajtófőnöke hétfő este tájékoztatta az MTI-t arról, hogy Sunaknak már a magyar miniszterelnök is gratulált levélben. Írásában méltatta a Magyarország és az Egyesült Királyság közötti kitűnő kétoldalú kapcsolatokat, és utalt arra, hogy ez az együttműködés a kölcsönös tiszteleten, a közösen vállalt értékeken, a közös érdekeken és a mélyen gyökerező történelmi kapcsolatokon alapul.
E számos válság által fémjelzett nehéz időkben, amikor a kihívások közvetlenül érintik polgárainkat, rendkívül fontos, hogy hasonló gondolkodású szövetségesekként és partnerekként tovább növeljük a már eddig is szoros együttműködésünk intenzitását
– fogalmazott a levélben Orbán Viktor.
Orbán Viktor azzal zárta levelét: „Megragadom a lehetőséget, hogy újra kifejezzem elkötelezettségünket a magyar–brit kapcsolatok megerősítése mellett, valamint hogy erős és kölcsönösen előnyös együttműködést építsünk ki az Egyesült Királyság és az Európai Unió között is”.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
59 perce
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Beleesett az avarnak gyújtott tűzbe egy érpataki nő
Az idős asszonyt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
4 órája
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41