Nem ússzuk meg fejfájás nélkül a keddet

D  VG20220525015
2022.10.25. 06:11
Kedden többfelé számíthatunk csapadékra. Ezen a napon a nappali csúcshőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

Kedden a nap első részében leginkább délen, délnyugaton fordulhat elő eső, zápor, illetve reggel még északkeleten is lehetnek záporok, néhol zivatarok. Délután azonban északnyugat felől egyre többfelé kisüt a nap. Az ország északi felén néhol élénk lökések kísérhetik az északnyugati szelet. 

Délután 16 és 22 fokot mérhetünk, reggelre pedig ismét többfelé képződhet pára és köd.

Időkép
Időkép

Szerdán többfelé lesz párás, ködös a reggel, a köd és az alacsony szintű rétegfelhőzet helyenként kora délutánig is megmaradhat, de a legtöbb helyen feloszlik. Keleten süthet ki hosszabb időre a nap, nyugat felől napközben felhők érkeznek fölénk, de csak néhol fordulhat elő gyenge eső. Északnyugaton néhol élénk lehet a délnyugati szél. Hajnalban a hőmérséklet 4 és 11, napközben 15 és 22 fok között alakul.

Csütörtökön párás, ködös reggelre, napközben viszont az ország nagy részén napos időre van kilátás, csak helyenként ragadhat be a köd és alacsony szintű rétegfelhőzet. A hőmérséklet a szerdaihoz hasonlóan alakul.

Pénteken és a hétvégén sem várható lényeges változás. Párás, ködös reggelekre, napközben az ország nagyobbik részén napos időre van kilátás, de lesznek tájak, ahol tartósabban megmaradhat a köd és az alacsony szintű rétegfelhőzet. Ezeken a tájakon 14-15 fok körül, máshol 17 és 22 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Fronthatás is lesz

Az Időkép orvosmeteorológiai jelentése szerint kedden gyenge hidegfronti hatás okozhat fejfájást, enyhe görcsös panaszokat, illetve vérnyomás-ingadozást. Északon pedig a megélénkülő szél válthat ki ingerlékenységet, nyugtalanságot.

Továbbá a nyirkosabb, csapadékosabb tájakon átmenetileg a kopásos eredetű fájdalmak is felerősödhetnek. 

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson IDE.

(Borítókép:  Varga György/MTI)