Több fővárosi kerületben is drágább lesz a parkolás

parkolas-07-BS
2022.10.27. 20:48
A II. kerületben és Újbudán is drágább kategóriába soroltak át a parkolási területeket, Józsefvárosban pedig emelték a Rákóczi téri mélygarázs díját.

A fővárosi közgyűlés csütörtökön egy ellenszavazat mellett, 29 képviselő támogatásával elfogadta a parkolási rendelet módosítását, ennek alapján több pénzt kell majd fizetni a parkolásért több budapesti helyen is.

A díjak a többi között megemelkednek a II. kerületben is, ahol 2023. január 1-jétől „C” várakozási övezetbe sorolják a Gábor Áron utca – Szilágyi Erzsébet fasor – Lotz Károly utca – Pasaréti út – Gábor Áron utca – Pusztaszeri út (beleértve a Felső Zöldmáli szervizút szakaszát is) – Alsó Zöldmáli út – Pusztaszeri út – Csejtei utca – Józsefhegyi utca – Szemlőhegy utca – Áldás utca – Eszter utca – Alsó Törökvész út – Bimbó út – Alvinci út – Lévay utca – Fillér utca – Lórántffy Zs. utca – Hermann Ottó utca – Radna utca – Pasaréti út által határolt területet, beleértve a határoló utakat és tereket, és „B” várakozási övezetbe kerül a Szépvölgyi út 52–66. szám alatti szakaszokkal körülhatárolt terület.

Az újbudai polgármester kezdeményezésére – a bevásárlóközpontra való tekintettel – az Etele tér környéke a „D” övezetből átkerült a „C” övezetbe, így a parkolásért óránként 100 forinttal többet kell fizetni. A XI. kerületi önkormányzat szerint erre azért volt szükség, mert 

a bevásárlóközpontban magasabb a parkolási díj, mint a közterületen, így a közterületi telítettség a lakossági várakozást nehezíti.

Megemelik a józsefvárosi Rákóczi téri mélygarázs várakozási díjait is, mert az ottani parkolás feleannyiba kerül, mint a környékbeli közterületek várakozóhelyein.

Kelenföldön fizetős lesz a P+R parkoló

A Margit-szigeten nem lesz érvényes az ingyenes közösségi autóbérleti várakozás, továbbá megfelelő döntések előkészítése után a kelenföldi P+R parkolók a továbbiakban már őrzött, fizetős P+R várakozóhelyként működnek majd.

Korábbi cikkünkben arról is olvashatnak, hogy a négynapos hosszú hétvégén – október 29. és november 1. között – nem kell fizetni a parkolásért Budapest parkolási övezeteinek nagy részén.

(Borítókép: Bánkúti Sándor / Index)