- Belföld
- ungár péter
- lmp
- ellenzék
- választás 2022
- márki-zay péter
- egyesült államok
- támogatás
- action for democracy
Ungár Péter: Nem tudtunk arról, hogy Márki-Zayék Amerikából kapnak pénzt
További Belföld cikkek
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
A politikust először arról az obstrukcióról kérdezték, amelyet a szociális törvény 22 órán át tartó vitája alatt tartottak.
Ungár Péter azt mondta, hogy az akció visszafogott volt, és nem az volt a céljuk, hogy balhézzanak. „A balhé tud jó dolog lenni, alapvetően nem vagyok balhéellenes. De a balhé akkor jó, ha ki van találva, öncélúan viszont értelmetlen, ha pedig a tartalmi állításokat helyettesíti, akkor káros is” – mondta erről, hozzátéve azt is, hogy évek óta a mostani volt az első alkalom, hogy érdemi vitát tartottak társadalompolitikai kérdésekről a parlamentben.
Arra a kérdésre, hogy mit gondol az ellenzékről, és miért nem tudják növelni a támogatottságukat, azt mondta, hogy az Országgyűlésben most „a legtöbben ugyanazt mondják, mint a negyedik kétharmad előtt”.
A kormány kritikája helyettesíti a világról való gondolkozást
– mondta, hozzátéve azt is, hogy az LMP-vel ők direkt fókuszálnak csak a zöld- (és az esetében személyesen a szociális) kérdésekre.
Márki-Zay még ma is olajat önt a tűzre
Arról, hogy mi okozta az ellenzék áprilisi választási vereségét, az LMP-s politikus azt mondta, hogy lényegében szinte mindent elrontottak.
Rossz volt a háborús álláspont. Rossz volt a jelölt, egy piacpárti konzervatívot indítottunk a Fidesszel szemben, közben a saját gondolatainkat a világról szinte titkoltuk. Nem volt meg az összefogás. Rossz volt a kampány.
Ungár Péter szerint az sem segített a helyzeten, hogy Márki-Zay Péter annak az ellenzéknek a leváltását ígérte, „amelynek a logóival elindult a választáson”. „Persze Márki-Zay Péter nem így gondolja, ő azt gondolja, hogy mindent is jól csinált. Azt például most is nagyon jól csinálja, hogy azóta minden egyes megszólalásával a Fidesznek ad muníciót.”
Nemcsak olajat önt a tűzre, hanem rádobja az összes tengeri madarat is, amikor olyanokat mond, hogy még a tanártüntetést is Amerikából fizetik.
– fogalmazott az LMP-s politikus a 24.hu-nak adott interjúban (Márki-Zay Péter erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt egy hete).
Nem tudtak az amerikai kampánypénzekről
Ungár Péter a tengerentúli támogatásokról beszélve arra is kitért, hogy a kampány idején szó sem volt arról, hogy Márki-Zay mozgalma 1,8 milliárd forintnyi támogatást kap az Action for Democracy nevű szervezettől.
„Ha tudtuk volna mi, LMP-sek, hogy ennyi külföldi pénz jött, akkor nem fizetünk be ennyit az ellenzéki kampányba. Akkor azt mondtuk volna, hogy oldják meg. Micsoda dolog ez?! Nem tudott erről senki. Ott voltam a pártelnöki találkozókon, és senki sem tudott erről. Egyébként is hol látszódott ez a pénz? Mert a kampányban nem. Hova lett elköltve?” – tette fel a kérdést a politikus, majd azt is hozzátette:
Dermesztő ez a pénz. És dermesztő, hogy sokan nem érzik problémának. Ez egy súlyosan problémás dolog. És nem önmagában az, hogy pénzt ad valaki. Az a párttörvény lényege, hogy magyar állampolgárok adhatnak pénzt pártnak. Soros György annyi pénzt ad egy pártnak, amennyit akar. Nem gond, ha valaki pénzt rak a politikába, csak akkor a Magyar Közlönybe bele kell írni, hogy ő adta a pénzt, ez a törvény lényege.
„Ezzel a pénzzel valaki vagy elsétált, vagy a jóisten tudja, mire költötte, de eredményes kampány nem lett belőle” – tette hozzá végül a politikus, arra utalva, hogy a kampányban ők nem láttak semmi kézzelfoghatót a támogatásból – leszámítva azt, hogy egyszer kaptak tollakat.
Karácsony Gergellyel „párkapcsolati terápiára” menne
Ungár Péter végül arról is beszélt az interjúban – a 2024-es önkormányzati választásra kitérve –, hogy Karácsony Gergellyel sem a legjobb a viszonyuk. „Van nekünk egy nagyon érdekes kapcsolatunk. Egyszer elmegyünk, mert el kéne mennünk, egy párkapcsolati terápiára. Én nyilvánosan szoktam bántani őt, ő pedig azt érzi, hogy emiatt meg kell nekem felelnie, mert rosszul érzi magát a visszalépése miatt, és ettől van nekünk egy érdekes viszonyunk” – mondta, hozzátéve azt is, hogy még mindig dühös rá az ellenzéki előválasztáson történt visszalépés miatt.
Az megbocsáthatatlan volt. És ez nem érzelmi kérdés. A hideg racionalitás mondatja ezt. Felvállalni azt, hogy csinálok egy rendszerkritikus zöldkampányt, majd visszalépni, és kiállni azzal, hogy nincs társadalmi támogatottsága a zöldpolitikának, az mégis micsoda?! Meg hogy ő a gyereke kosármeccsén akart lenni az előválasztási vita helyett? Hogy lehet ilyet mondani?! Emberek plakátokat ragasztottak a szabadidejükben ingyen, ő pedig a gyereke kosármeccsén akart lenni
– fogalmazott Ungár Péter, aki arra is kitért, hogy a „karácsonygergelyizmus” lényege az, hogy a politikus mindig bizonyos véleményformálókhoz igazodik, és ezért lépett vissza tavaly ősszel is, amikor ők azt mondták, hogy így kellene tennie.
Orbánozás helyett épp az ellenkezőjére van szükség
Az interjú legvégén Ungár Péter arról is beszélt, hogy Orbán Viktor szerinte leváltható, de ehhez az orbánozás kevés. Helyette inkább az kell, hogy el tudják hitetni az emberekkel azt: nélküle is ugyanúgy működne az ország.
Nekünk azt kell elhitetnünk, hogy ha Orbán Viktor nem lesz miniszterelnök, akkor ugyanúgy fog járni a 4-es, 6-os villamos, ugyanúgy lesz liszt a pékségben, mert létezik Magyarország Orbán Viktor nélkül is. Ezt kell tudni elhitetni, mert így is van
– mondta.