Navracsics Tibor: Hiba volt kilépni az Európai Néppártból
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter a november 19-i dátum fontosságát hangsúlyozta, hiszen ekkor kezdi meg működését az Integritás Hatóság, amellyel kapcsolatban az Európai Bizottság jelezte, hogy fontosnak tartja a vállalások végrehajtása szempontjából.
A hatóság működése miatt nem kell hozzányúlnia a kormánynak a költségvetéshez. Az eddigi tizenhét vállalást tekintve Navracsics Tibor szerint eddig időarányosan jól állunk: „szeptember 5-éig kellett megjelennie a főbb vállalások alapjait leíró határozatoknak, szeptember 30-áig kellett elfogadni a törvényeket, november 4. a következő, amikor az Integritás Hatóság elnökének és elnökhelyettesének kinevezése meg kell, hogy történjen” – mondta a miniszter a 24.hu-nak adott interjúban.
Az Európai Bizottságban most az igazságszolgáltatás függetlenségéről, illetve az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírósági Hivatal közötti hatáskörmegosztással kapcsolatos kérdésekről folyik a vita.
A Helyreállítási Alapból származó pénzek felhasználásának három oszlopa van: a digitális átmenet, a zöldátmenet és az országspecifikus ajánlások. „Az utóbbiakról folynak a tárgyalások, mert szeretnénk minél többet beépíteni a nemzeti tervbe” – jegyezte meg Navracsics Tibor.
Az operatív program lehet a garanciája a pedagógusok béremelésének
A miniszter rámutatott: nagyobb mértékben az operatív programokban vannak olyan intézkedések, amelyek részben a pedagógusok béremelését is magukban foglalják, az oktatási rendszer modernizációjával együtt. Ilyenek az eszközrendszer ellátása, intézményi korszerűsítés, és ennek része a pedagógusok béremelése is.
Navracsics Tibor szerint egy megállapodás mindig két félen áll, hogy a bizottság részéről milyen politikai motivációk vannak, azt mi nem tudjuk befolyásolni. Arra a kérdésre, hogy a KDNP európaibb párt, mint a Fidesz, a miniszter szerint nem adható érdemi válasz:
Mit jelent az, hogy európaibb? Földrajzilag? Szerintem Magyarországon minden párt európai, és Magyarország minden állampolgára európai. Az a vita, hogy ki nem európai, egy olyan európaiságdefiníciót tételez fel, ami nem létezik.
A politikus úgy látja, a jogállamiság egy bonyolultabb kategória, és a nemzeti kulturális kontextustól is függ, hogy ki mit tekint a jogállamiság részének. A területfejlesztésnek távlatosan nagyobb súlyt akar adni a magyar kormány, mint az uniós forrásoknak.
Hiba volt kilépni az Európai Néppártból
Navracsics Tibor azért aggódik a Fidesszel kapcsolatban, „mert az Európai Néppárt jelentősége nem csak ideológiai vagy pártpolitikai, ez egy ismeretségi háló, kapcsolatrendszer is”. Az igazi kapcsolatokat a néppárti tagság jelenti.
A Fidesznek szerintem arra kell ügyelnie, hogy ne csússzon ki a nagy európai pártcsaládok kommunikációs hálójából
– figyelmeztetett a miniszter, aki szerint hiba volt kilépni az Európai Néppártból. Az európai politikában a magyar kormánypártok markánsan szuverenista álláspontot képviselnek. „Nekem nagyon sok vitám is van ezzel kapcsolatban, még a KDNP-n belül is. Ezeket a vitákat elsősorban a belső fórumokon vívom meg” – fűzte hozzá Navracsics Tibor.
(Borítókép: Navracsics Tibor 2022. szeptember 18-án. Fotó: Szabó Réka / Index)