Korábban kezdte meg adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

2022.11.07. 16:07
Az áremelkedések miatt a hagyományoktól eltérően már hétfőn elindította Ételt.Otthont.Esélyt elnevezésű adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója az adománygyűjtés elindítását bejelentő hétfői budapesti sajtótájékoztatón a segélyszervezet csepeli Országos Segélyközpontjában elmondta: az elmúlt években a segélyszervezet országos intézményhálózatának fejlesztése során kiemelt szempont volt az energiahatékonyság, emellett takarékossági intézkedéseket is bevezetettek az intézményekben – írja az MTI.

Hozzátette: az ukrajnai háború azonban a mindennapi életre is hatással van, a segélyszervezet rezsiköltségei drámaian megnőttek. Példaként említette, hogy van olyan intézményük, ahol a fűtési költség hárommillió forintról 22 millió forintra nőtt. A debreceni hajléktalanokat segítő központ 2640 adag reggelit ad a leginkább rászorultaknak havonta, ennek költsége háromszázezerről hatszázezer forintra nőtt.

Lehel László hangsúlyozta: a megnövekedett élelmiszer- és rezsiárak ellenére sem szeretnék elengedni az esélyteremtő programokban részt vevő gyermekek kezét, hiszen a szervezet legfontosabb célkitűzése továbbra is a hosszú távú esélyteremtés.

Kiemelte: úgy becsülik, hogy idén mintegy nyolcvanezer rászoruló kér segítséget az Ökumenikus Segélyszervezettől, és ebben a helyzetben nem teheti meg a segélyszervezet, hogy csökkenti a működését, intézményeket zár be.

Erről szó sem lehet. Egy kiút van: megtartani és működtetni ezeket az intézményeket, sőt fokozni az erőfeszítéseket, hogy minél több helyen segíthessünk

– mondta, hozzátéve, a segélyszervezet által működtetett intézmények fenntartásához kérik most az emberek segítségét, hogy továbbra is ételt, otthont, esélyt adhassanak a rászorulóknak. Megjegyezte: a közösség képes arra, hogy a nehézségeket áthidalja, ehhez pedig országos összefogásra van szükség.

Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: a segélyszervezet idén 27. alkalommal indította el országos adventi pénzadománygyűjtését. A segélyszervezet gyűjtése a korábbi években az első adventi gyertya meggyújtásával vette kezdetét, idén azonban a gazdasági válság és az áremelkedések miatt korábban, már november elején elindítják.

Gáncs Kristóf elmondta azt is, hogy a kezdeményezést a www.segelyszervezet.hu oldalon lehet támogatni, valamint a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként, illetve SMS-enként 250 forinttal. Emellett november 14-től december 24-ig a Tesco kétszáz áruházában tart a kuponos gyűjtés, és a nagyobb postahivatalokban is várják a felajánlásokat. Lehetőség lesz a személyes adományozásra is a Szent István-bazilikánál az adventi ünnepen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

3 órája

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

5 órája

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

4 órája

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Címlapon
Kiváló előjelekkel vág neki az új brit F4-es szezonnak a Formula–1-be igyekvő Molnár Martin

Kiváló előjelekkel vág neki az új brit F4-es szezonnak a Formula–1-be igyekvő Molnár Martin

Egy kulisszatitkot is megtudtunk a magyar pilótával kapcsolatban.

7 perce

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

13 perce

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

Nem erről volt szó a választási kampányban.

3 órája

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09