Gundel Takács Gáborék is kiálltak Baranyi Krisztina mellett

MG 8242
2022.11.12. 14:23

Nem ez az első eset, hogy hazai közszereplők a békésebb közbeszédért petíciót indítottak a Szemlélek oldalán. Legutóbb tavaly decemberben írtunk róla, hogy petíciót kezdeményeztek Gundel Takács Gáborék. Most a Baranyi-ügy kapcsán álltak ki a ferencvárosi polgármester mellet.

Kapcsolódó
Ismert személyek indítottak petíciót a békésebb közbeszédért

Ismert személyek indítottak petíciót a békésebb közbeszédért

Szerintük túl mélyre süllyedt a közbeszéd színvonala.

„Mi, ennek nyilatkozatnak az aláírói, nagy értéknek tartjuk a szólás szabadságát, a sajtó szabadságát, ám elutasítunk minden olyan közbeszédbeli megnyilvánulást, amely bármely embertársunkat emberi méltóságában megalázza. Tiszteletben tartjuk a vélemények különbözőségét, sőt hasznosnak is tartjuk az eltérő nézőpontok nyílt megfogalmazásának lehetőségét – kezdték a petíciót, majd így folytatták: – Elfogadhatatlannak tartjuk azonban, hogy az egyet nem értés olyan formát öltsön, amely uszítást, megalázást szolgál.”

„Akik gyaláznak másokat, méltatlanok arra, hogy újságírónak nevezzük őket”

A nyilatkozat aláírói arra az esetre gondolnak, amikor a Pesti TV egyik műsorában, a Politikai Hobbistában azzal kapcsolatban viccelődtek Jeszenszky Zsolték, hogy 

Baranyi se nem okos, se nem túl szép. Inkább d*gnának kecskékkel, mert azt utána legalább meg lehet enni.

Kapcsolódó
Fürjes–Baranyi-vita: a sajtószabadságtól a kecsked*gásig

Fürjes–Baranyi-vita: a sajtószabadságtól a kecsked*gásig

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában ült asztalhoz az államtitkár és a polgármester.

Később aztán a Hír TV műsorvezetője, Jeszenszky Zsolt azt írta a Facebook-oldalán, „ha az ember k*rvának áll, akkor b*szni kell”. A Szemlélek oldalán aláírók szerint azonban a Jeszenszkyhez hasonló embereket nem lehet újságíróknak nevezni, ugyanis

az újságírás szakma, az újságírás hivatás, amelynek etikai alapelvei támpontot és erőt adnak minden újságírónak. Meggyőződésünk, hogy akik nagy nyilvánosság előtt következetesen megtévesztenek, gyaláznak másokat, nem csupán méltatlanok arra, hogy újságírónak nevezzük őket, hanem romboló cselekedetükkel társadalmunk családját támadják.

Sokan kiálltak Baranyi Krisztina mellett

Az ilyen támadások ellen kívánják felemelni a szavukat – ezt teszik most is –, „amikor egy feleséggel, egy négygyermekes édesanyával, egy közszolgálatot ellátó személlyel kapcsolatban úgy nyilvánultak meg az egyik médium munkatársai, ahogyan állatokkal kapcsolatban sem illik”.

Éppen ezért kérik mindazokat, akik számára fontos a társadalmunk emberségességének megőrzése, hogy velük együtt emeljék fel a szavukat „a közbeszédben megjelenő embertelenség ellen, egységesen, pártállástól függetlenül, válogatás nélkül minden esetben”.

A nyilatkozatot többek között aláírta Bródy János zenész, Czigány Tamás építész, egyetemi docens, Csákovics Lajos rajzfilmrendező, műfordító, Füredi Ferenc költő, író, Gundel Takács Gábor műsorvezető, Kepes András író, Maros Zoltán televíziós producer, Nagy Bandó András humorista.

(Borítókép: Baranyi Krisztina. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Magyar Péter: április második felében lehet reálisan előrehozott választás

Magyar Péter: április második felében lehet reálisan előrehozott választás

Kocsis Máté szerint valójában nem a Tisza párt elnöke szeretné az előrehozott választást.

január 2., 17:04

  • Belföld
Sok tanár nem kapott fizetést, sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség

Sok tanár nem kapott fizetést, sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség

A történtekkel összefüggésben a rendőrség tanúként már több tanárt meghallgatott.

január 2., 17:47

  • Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: már az alapkiképzés után is járnak felsőoktatási felvételi többletpontok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: már az alapkiképzés után is járnak felsőoktatási felvételi többletpontok

Az új szabályozás szerint ez plusz 16 pontot jelent a továbbtanulásnál.

január 2., 17:49

  • Belföld
A Balatonban már hatalmas károkat okozott, most a Dunában pusztít a vörös mocsárrák

A Balatonban már hatalmas károkat okozott, most a Dunában pusztít a vörös mocsárrák

Óriási fenyegetést jelent az ökoszisztémára.

január 2., 17:55

  • Belföld
Döntött a bíróság Till Tamás gyilkosának a sorsáról

Döntött a bíróság Till Tamás gyilkosának a sorsáról

A másodfokú bíróság helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság korábbi döntését.

január 2., 17:10

  • Címlapon
Pénzkapun léptek át, akik ide tették a forintjukat, és még koránt sincs vége

Pénzkapun léptek át, akik ide tették a forintjukat, és még koránt sincs vége

Igaz a mondás, hogy bátraké a szerencse.

tegnap, 19:57

  • Címlapon
Hosszú Katinka bejelentette, hogy visszavonul

Hosszú Katinka bejelentette, hogy visszavonul

Az olimpiai bajnok úszó reméli, hogy a következő években megoszthatja szenvedélyét másokkal.

tegnap, 19:28

  • Belföld
Karácsony Gergely elmondta, hogy mit gondol Magyar Péter esetleges kormányzásáról

Karácsony Gergely elmondta, hogy mit gondol Magyar Péter esetleges kormányzásáról

A főpolgármester emellett a költségvetés elfogadásáról, valamint az olimpia megrendezéséről is beszélt.

január 2., 16:34

  • Belföld
Átmenetileg változik a győri vasúti fővonal menetrendje

Átmenetileg változik a győri vasúti fővonal menetrendje

Felsővezeték-karbantartás miatt módosulnak az indulási idők.

január 2., 09:19

  • Belföld
Drasztikusan csökken a dohányboltok száma, több száz településen nincs dohánytermék

Drasztikusan csökken a dohányboltok száma, több száz településen nincs dohánytermék

Összesen 675 községben nem lehet cigarettát venni.

január 2., 19:10

  • Címlapon
Az ukrán külügy kemény üzenetet küldött Magyarországnak, Kijev szívesen átvenné a helyét a EU-ban és a NATO-ban

Az ukrán külügy kemény üzenetet küldött Magyarországnak, Kijev szívesen átvenné a helyét a EU-ban és a NATO-ban

Egyre ellenségesebb a kommunikáció a két ország között.

tegnap, 17:08

  • Belföld
Wesley-díjat kap David Pressman amerikai nagykövet

Wesley-díjat kap David Pressman amerikai nagykövet

A díjat Iványi Gábor adja át.

január 2., 16:07

  • Belföld
A Halászbástyánál 1500 forintért lehet gyönyörködni a budapesti panorámában

A Halászbástyánál 1500 forintért lehet gyönyörködni a budapesti panorámában

Korlátozott időre szól a döntés.

január 2., 16:05

  • Belföld
Lenullázott számlák: az ügyfelek megijedtek, az Erste Bank intézkedett

Lenullázott számlák: az ügyfelek megijedtek, az Erste Bank intézkedett

A bank az Indexnek jelezte: orvosolták a problémát.

január 2., 10:17

  • Címlapon
Ma már boldog-boldogtalan „tatovírozva” van, ez pedig nem jó

Ma már boldog-boldogtalan „tatovírozva” van, ez pedig nem jó

Jelentés nélküli felhígult népdivat.

tegnap, 17:38

  • Belföld
Újra dolgozik a taxis, akinek az autójával halálos balesetet okoztak az Árpád hídon

Újra dolgozik a taxis, akinek az autójával halálos balesetet okoztak az Árpád hídon

Ábrahám Györgyi egy kölcsönautóval állt munkába.

január 2., 11:31

  • Belföld
Hadházy Ákos személyesen győzné meg Magyar Pétert, addig is egy kérdésre vár választ tőle

Hadházy Ákos személyesen győzné meg Magyar Pétert, addig is egy kérdésre vár választ tőle

Újévi üzenet a független képviselőtől.

január 2., 15:13

  • Belföld
A 4iG-nél űr- és védelmi technológiai vezérigazgató-helyettest neveztek ki

A 4iG-nél űr- és védelmi technológiai vezérigazgató-helyettest neveztek ki

Sárhegyi István a vezérigazgató közvetlen irányítása alatt látja el majd el feladatait.

január 2., 11:59

  • Címlapon
Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt

Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt

Az Index összegyűjtötte az alapvető változásokat, és utánajárt, hogy Európa más nagyvárosaiban milyen a parkolási helyzet.

tegnap, 19:57

  • Belföld
Kilépett az LMP-ből a párt korábbi társelnöke

Kilépett az LMP-ből a párt korábbi társelnöke

Kendernay János távozásának okairól írt közösségi oldalán.

január 2., 13:33

  • Belföld
Komoly veszélyre figyelmeztettek: most nagyon figyelni kell az autóutakon

Komoly veszélyre figyelmeztettek: most nagyon figyelni kell az autóutakon

Nem lesz csapadék a hétvégén.

január 2., 15:16

  • Belföld
Magyarország több településén áramszünettel indult az év, valahol fűteni sem tudnak

Magyarország több településén áramszünettel indult az év, valahol fűteni sem tudnak

Január 2-ára virradóra maradtak áram nélkül.

január 2., 15:11

  • Belföld
Fordulat a szilveszteri csepeli gyilkosság ügyében

Fordulat a szilveszteri csepeli gyilkosság ügyében

Több dolog kiderült a feltételezett tettesről.

január 2., 17:11

  • Címlapon
Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni

Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője reagált a miniszter szerdai bejelentésére.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Holttestet találtak Kiskunhalason, a Dong-éri-csatornában

Holttestet találtak Kiskunhalason, a Dong-éri-csatornában

Az áldozatot a jeges vízből emelték ki.

január 2., 15:24

  • Belföld
A Dong-éri-csatornában bukkantak holttestre Kiskunhalason az év első napján

A Dong-éri-csatornában bukkantak holttestre Kiskunhalason az év első napján

Az áldozat egy férfi, ám azt egyelőre nem tudni, mikor hunyt el.

január 2., 20:32