Elfogták Európa egyik legveszélyesebb bűnözőjét
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a rendőrség honlapján közölte: tizenegy ország részvételével zajlott le kedden az a példátlan nemzetközi razzia, amely az Európai Unió számára legnagyobb kockázatot jelentő bűnözői hálózatok vezetőinek, illetve tagjainak elfogását célozta.
Nyolc országban nyomoztak a nemzetközi bűnszervezetek feltérképezésére, köztük Magyarországon is. A KR NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának győri osztálya volt az, amely részt vett az akcióban, amelyet az Eurojust koordinált hágai központjából.
A D-napon Európa-szerte összesen 94 helyszínen hajtottak végre különböző eljárásokat a nyomozó hatóságok, aminek eredményeként 44 személyt vettek őrizetbe.
Magyarország mellett Csehországban, Franciaországban, Lettországban, Litvániában, Spanyolországban, Szlovákiában, sőt még az Egyesült Államokban is voltak elfogások és kutatások. Többfajta kábítószert – kokaint, hasist, kannabiszt és metamfetamint –, lőfegyvert, lőszert és nagy mennyiségben hamis okiratokat találtak. A rengeteg műszaki és csúcstechnológiai eszköz mellett több százezer euró értékben foglaltak le készpénzt, valamint legalább ugyanekkora összegben luxuskarórákat, illetve nagy értékű festményeket és gépjárműveket, de olyan ingatlanokat is zár alá vettek, amelyek összértéke elérheti a több tízmillió eurót is.
Átkutatták a bezenyei családi házat
A KR NNI győri nyomozói a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészséghez érkezett európai nyomozási határozat alapján a Terrorelhárítási Központ és a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóság Bevetést Támogató Osztály segítségét kérve dolgoztak együtt a szlovák partnerekkel. Richard E. és felesége, Nikola S. szlovák állampolgár bezenyei családi házában hajtottak végre házkutatást, amelyben különböző típusú kábítószereket, műholdas telefont és 35 ezer euró készpénz foglaltak le.
A házaspárt nem kevesebb, mint 3 tonna hasis csempészetével is gyanúsítják a hatóságok.
A nemzetközi akcióban kis rész jutott Magyarországnak, de a magyar hatóságok közreműködése és háttérmunkája nélkül nem kerülhetett volna sor az egyik első számú célszemély, vagyis Richard E. és felesége elfogására.