Nem kért kegyelmet a népbíróságtól a 2. honvéd hadsereg parancsnoka

Hautzinger Gusztáv 1883. október 21-én született Rajkán. Apja, Hautzinger Sándor korábban a császári és királyi 76. gyalogezredben szolgált. A család Budapestre költözése után a Deák Téri Evangélikus Főgimnáziumban többek közt Lukács György, későbbi marxista filozófus osztálytársa volt. Érettségi után a Ludovika Akadémián tanult, 1905-ben avatták hadnaggyá. Hautzinger gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán: 1910-ben főhadnagy, 1915-ben soron kívül századossá, 1919-ben őrnaggyá, 1921-ben alezredessé nevezték ki. A vitézi rendbe való felvételekor, 1924-ben felvette anyja (Jány Vilma) vezetéknevét. Katonai pályafutása töretlen maradt, hiszen 1925-ben ezredessé léptették elő. 1931-től öt évig a Ludovika Akadémia I. főcsoport parancsnoka volt, aki az intézetben a csonka ország relikviáinak folyosót rendezett be. 1934-ben tábornokká, 1937-ben altábornaggyá, 1941 májusában pedig gyalogsági tábornokká nevezték ki. (Ez utóbbi rendfokozat elnevezése 1941 augusztusától vezérezredesre változott.)

Parancsnok a Don-kanyarban

1938 májusától Horthy Miklós kormányzó katonai irodájának a főnökeként tevékenykedett. 1939 februárjában nevezték ki a budapesti magyar királyi I. honvéd hadtestparancsnokává. Ezt a beosztását 1940. március 1-ig töltötte be, amikor is a magyar királyi honvédség átszervezése folytán felállított három hadsereg egyikének, a magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnoka lett.

Sok időt töltött a frontvonalon, és műveleti szintű irányítás helyett inkább szemléket tartott. Akkor is éppen katonái között volt, amikor 1942. augusztus 25-én súlyosan megsebesült egy aknavető-lövedék szilánkjától. Amikor pedig a Don-kanyarban a szovjet csapatok bekerítéssel fenyegették a magyar királyi 2. honvéd hadsereget, 1943. január 24-én kiadta a 294/2. hds. I. a. 43. I. 24. számú hadparancsot, amely miatt a háború után sokan csak „doni hóhérként” emlegették:

Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul. [...] A rendet és a vasfegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt vagy rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse és nem engedem, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyobbítsa.

A hadparancs általános felháborodást keltett, ezért azt Jány megkésve ugyan, de április 4-én visszavonta.

1943 januárjában összesen 198 ezer katona volt a 2. honvéd hadsereg kötelékében a fronton, közülük 42 ezren tűntek el és haltak meg, 28 ezren tértek haza sebesülten és mintegy 26 ezren kerültek hadifogságba, akiknek többsége soha nem térhetett vissza Magyarországra. Miután a vezérezredes az utolsó vonattal hazatért a Don-kanyarból, 1943. augusztus 5-én Horthy felmentette a parancsnoki tisztségéből. A háború végéig visszavonultan élt Budapesten, majd a szovjet megszállás elől családjával Németországba távozott.

A honvédelmi miniszter 1945. június 19-én háborús bűnösnek nyilvánította, lefokozta és kizárta a hadseregből. 1946-ban, felesége halála után önként hazatért. Egy hadifogoly-szállítmánnyal együtt érkezett az országba, és feladta magát. 1946. október 7-én vették őrizetbe.

Kétrendbeli háborús bűntett

A Jány Gusztáv elleni vádiratot 1947. szeptember 25-én, 26-án, 29-én és október 4-én tárgyalta a Budapesti Népbíróság. A Pálosi Béla vezette tanácsban a hat koalíciós párt képviselői ültek. A védelem tanúi közül egyedül Nagy Vilmos nyugállományú vezérezredest, 1942–1943 közötti honvédelmi minisztert hallgatták ki.

Jány a népbíróság előtt a szolgálati szabályzatra hivatkozva azt állította, hogy ő azt soha nem sértette meg. Nem érezte magát vétkesnek, hiszen – mint állította – ő is parancsot teljesített.

Beismerem, hogy a tábori bíróságok által hozzám felterjesztett halálos ítéleteket jóváhagytam. A kivégzett személyek neveire, valamint az általuk elkövetett bűncselekményre, melyekért őket halálra ítélték, nem emlékszem. Ha hozott bármelyik tábori bíróság nazarénusok ellen halálos ítéleteket, mert azok hitüknél fogva nem akartak harcolni vagy hadi munkát teljesíteni, úgy ezeket az ítéleteket én jóváhagytam.

A Budapesti Népbíróság 1947. október 4-én hirdetett ítéletet, amelynek indoklása szerint Jány ugyan nem segítette elő cselekvően az ország háborúba való sodródását, de

kétségtelen, hogy azt megakadályozni nem törekedett, bár erre vezető közhivatali állásánál fogva módja lett volna, s így megvalósította a háborús bűntettet.

A népbíróság a felelősségét kétrendbeli háborús bűntettben állapította meg, amelyeket felbujtói minőségben követett el, és ezért összbüntetésül golyó általi halálra ítélte. Az ítélet meghozatala után Jány nem kért kegyelmet, mert – mint bírái előtt kijelentette – azzal a bűnösségét ismerte volna el. A Budapesti Népbíróság és a Népbíróságok Országos Tanácsa is kegyelemre méltónak minősítette, sőt a tanácsvezető bíró is kegyelemre terjesztette elő. Azonban Tildy Zoltán köztársasági elnök november 22-én elutasította a kérvényt. A védelem kérelmét el sem bírálták. Jány Gusztávot november 26-án reggel végezték ki a régi Gyűjtőfogház udvarán.

Visszakapta a becsületét, de a rangját nem

Jányt a kommunista rezsim alatt háborús bűnösként tartották számon. A rendszerváltozás után, 1993-ban a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványt nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, hogy helyezze hatályon kívül a Budapesti Népbíróság ítéletét.

amikor a végsőkig, az utolsó töltényig való kitartásra adott parancsot, és az azt megtagadókat felkoncolással, illetve, ha a szembeszegülés csoportosan következik be, tizedeléssel fenyegette meg. Az ügyészség annak a parancsnak a kiadását sem minősítette háborús bűntettnek, amely arra jogosította fel a magyar hadsereget, hogy túszokat szedjen és diverzáns cselekedetek esetén rajtuk vegyenek elégtételt. A második világháborúban ugyanis mind a két fél szedett túszokat, és a túszszedést az erre vonatkozó nemzetközi egyezmények csak a háború után tiltották be. Azt még az 1947-es népbírósági határozat is elismerte: nem volt bizonyítható, hogy történt volna tizedelés, és túszok kivégzéséről sem kerültek elő bizonyító erejű adatok.

A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa 1993. október 4-én hatályon kívül helyezte az 1947-es népbírósági ítéletet. Az indoklás szerint az ügyet elvonták a hadbíróságtól, és a vádat a katonai életviszonyokat nem ismerő, politikailag elkötelezett népbírák vizsgálták meg. A parancsnokot olyan bűncselekményekért marasztalták el, amelyeket nem követett el. Terhére rótták például, hogy – még jóval az áttörés előtt – 1942 szeptemberében az urivi csatában a magyar hadsereg kilencezer katonát veszített el. Igen ám, de Jány abban az időben Budapesten tartózkodott, a támadást pedig a németek kifejezetten az ő parancsa ellenére indították meg.

A Legfelsőbb Bíróság tartózkodott attól, hogy állást foglaljon olyan kérdésekben, amelyek megítélése a történészek feladata. Így nem volt elemzésének tárgya a háború igazságos vagy igazságtalan volta, a hadmozdulatok katonai, szakmai szempontú értékelése

– hangsúlyozta az ügy előadó bírója, Kónya István. A tárgyaláson megjelent Kéri Kálmán akkori országgyűlési képviselő, vezérezredes is, aki a felmentő ítélet kihirdetése után a pulpitus előtt szalutálva köszönte meg az ítéletet.

Évekkel később, 2011-ben Galli István ügyvéd, aki kirendelt védőként látta el a néhai tábornok védelmét, kezdeményezte a köztársasági elnöknél védence posztumusz vezérezredessé történő kinevezését. Az ügyvéd szerint ugyanis 1993-ban a vezérezredes visszakapta a becsületét, de a rangját nem. Az ügyet bonyolította, hogy Jány a népbíróság elé már civilként állt, mivel a honvédelmi miniszter előtte lefokozta és kizárta a hadseregből. Ez a magyarázata annak is, hogy 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa sem tudott a rendfokozati kérdéssel foglalkozni. A Köztársasági Elnöki Hivatal egyébként az ügyvéd kérelmét a Honvédelmi Minisztériumhoz küldte további elbírásra, amelynek jogi főosztálya úgy foglalt állást, hogy felvethető ugyan a lefokozás semmissége, de ennek hivatalos megállapítására a honvédelmi miniszternek nincs közjogi lehetősége.

Vagyis Jány Gusztáv ügye kivégzésének hetvenötödik évfordulóján sem mondható lezártnak.

(Borítókép: Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka (k) megérkezik a frontra, miután felépült sebesüléséből. Az eredeti felvétel készítésének pontos dátuma és helyszíne ismeretlen. Fotó: MTI)