A hideg ellenére sem engedték a diákoknak, hogy kabátot vegyenek a kiskunmajsai iskolában
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Nem engedték a diákoknak, hogy kabátot vegyenek a 15 fokos kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium és Kollégium épületében. A diákok szülei szerint a gyerekek fáznak, és sokan meg is betegedtek.
Az átlaghőmérséklet olyan 14 fok körül van, de mértünk ennél hidegebbet is a nem használt helyiségekben. Ahogy a gyerekek elhagyják a közös termeket, azonnal letekerik a fűtést, és reggel vettünk fel 11 fokos hőmérsékletet is. A gyerekek szobájában, ahol alszanak, rendszeresen 15 fok van, a tantermekben szintén
– nyilatkozta egy szülő az RTL-nek.
A diákok hősugárzókkal próbálnak a hideg ellen védekezni, miközben a penész is megjelent az iskola mosdóiban. A kollégiumban készített felvételek tanúsága szerint a fiú- és a lányzuhanyzóban is vastagon borítja a plafont az egészségre káros képződmény. Az igazgató szerint a penészedést – amit mostanra már megszüntettek – a nyílászárócsere okozta.
Spórolási határozat
A híradónak nyilatkozó szülő szerint a gyerekek nemcsak fáznak, hanem rendszeresen meg is betegednek. Ugyanis az iskola „spórolási határozata” szerint a közös helyiségekben, tanítási idő alatt és a szilenciumokon is tilos a kabát viselése. Panaszt tett a fenntartónál, aminek hatására az egyházmegye utasította az iskolát a rendes fűtésre. Az iskola igazgatója később elismerte, hogy gondok voltak a fűtéssel az épületben.
Egy bonyolult épületrendszernél különböző hőszigeteltségi fokoknál előfordulhat olyan, hogy lehetett átmenetileg vagy például hétvégi visszautazás után ilyen tapasztalat, de tudomásom szerint ezeket sikerült korrigálnunk
– nyilatkozta Farkas Zoltán, a gimnázium igazgatója.
A gyerekek hőmérőjét azonban elvették, az intézményvezető szerint azért, mert csak az iskola karbantartójának a mérőjét tartják hitelesnek. A kabátviseléssel kapcsolatban pedig azt mondta, megérti a panaszokat, de azt szeretnék elérni, hogy öltözzenek rétegesen. Emellett az intézménynek muszáj takarékoskodnia, mert idén 10 millió forint pluszkiadást kell kigazdálkodniuk a magas energiaárak miatt.
Szeptember elején döntöttek az intézmények hőmérsékletéről
Mint arról korábban az Index is beszámolt, a kormány az általa meghirdetett energia-veszélyhelyzet jegyében az állami intézmények és a gazdasági társaságok számára 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő szeptember elején. Ez a gyakorlatban többek között azzal jár, hogy az állami intézményeket, köztük a középiskolákat sem lehet 18 Celsius-foknál feljebb fűteni. A kormány később finomítva a szabályokon engedélyezte, hogy a 14 év alatti gyermekeket oktató intézményekben akár 20 foknál is több lehet.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még augusztusban arra tett ígéretet, hogy az állam gondoskodik az iskolák megemelkedett rezsiköltségeiről.