![Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/mashogyan.png)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=yhgpgnokkm&fastid=bbigxhzahufvybjhhkdlwpeofsko&nc=0)
Felháborodtak az egészségügyi dolgozók, amiért a korábbi ígéretekkel ellentétben csak júliusban kapják meg először a megemelt fizetést, ráadásul a mintegy 12 százalékos bérnövekedést is keveslik – mondta a szakszervezet, valamint az egészségügyi szakdolgozói kamara az ATV Híradójának.
Januárban és júliusban számíthatnak a bérek emelkedésére.
Magyarországon az egészségügyi szakdolgozók az orvosi bér mindössze 27 százalékát kapják kézhez, ami jelentős mértékben elmarad az Európai Unió legtöbb országában fennálló 35-40 százalékos aránytól. A kormány célul tűzte ki, hogy a magyar szakdolgozói bérek közelítsenek az uniós átlaghoz.
A béremelés első üteme azonban – a korábbi ígéretekkel ellentétben – csak júliusban esedékes, a második pedig 2024 márciusában érkezik. Mindez 50 milliárd forintot jelent a költségvetésben.
„Mindenki arra számított, hogy januártól lesz egy jelentős béremelés, amit egyébként az orvosok meg is kapnak, méghozzá 11 százalékos mértékben” – mondta Soós Andrea, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.
Lehet, hogy lesznek, ahol sztrájkkezdeményezéssel fogunk élni, míg más helyen a dolgozók azon gondolkodnak, hogy beadják a felmondásukat. Minél képzettebb és minél inkább nyelveket beszélő fiatal kollegákról van szó, annál nagyobb az esély arra, hogy elmennek
– tette hozzá.
Hasonlóan borús képet festett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke is. „Ha nem tartjuk meg a fiatal pályakezdőket, illetve a pályájuk első két évtizedében lévőket, akkor az egészségügy – legyen az magán, vagy állami – össze fog roppanni” – hangsúlyozta Balogh Zoltán.
A szakszervezetek szeretnének beleszólni az egészségügy megújításába és átalakításába.
(Borítókép: Win McNamee / Getty Images)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMVégére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.
február 8., 19:12
59 perce
2 órája
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
3 órája
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
17 perce
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.
február 8., 17:48
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
6 órája
A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.
február 8., 15:21
Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.
február 8., 15:36
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
tegnap, 17:45
tegnap, 16:40
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
február 8., 15:18
Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.
február 8., 12:29
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
10 órája
tegnap, 14:26
Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.
február 8., 11:55
„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.
február 8., 11:50
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
tegnap, 13:16
Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.
február 8., 14:10
február 8., 19:49
Most kiderül, mit rontottak el a Jurassic Parkban.
2 órája