Újra merjenek álmodni a tatárszentgyörgyiek is

A sarkon bolt. Ionesco A kopasz énekesnőjének nyitójelenete ugrik be, amikor Mrs. Smith közli élete párjával:

A sarki fűszeres olaja jobb, mint a szemközti fűszeresé, sőt az utca végén lévő fűszeres olajánál is jobb.

Tekintet fel a cégérre: Sarki fűszeres. A bolt előtti ablakpárkányt borostás atyafi támasztja, mögötte műanyag palackban sárga bor. Itt nincs mit filozofálni, ez már inkább üres, mint teli. Szemén látszik az elszánás, innen egy tapodtat nem mozdul, amíg egy csepp is marad a flakonban. 

Szemben vele egy babakocsi, féke behúzva, mert a fogantyúnak egy fiatalember támaszkodik, és a kocsi meg sem mozdul. Illetve nem is a fogantyúnak, hanem egy fejével a földön álló, testvérek között is legalább egy méter nyélhosszúságú baltának, és látszik rajta, a támaszkodás nagyon indokolt.

Gyengébb kezdéssel is találkoztunk már kora délelőtt, vélhető, a helyiek nem ezt a szürreális képet álmodnák a Welcome to Tatárszentgyörgy képeslapra, merthogy ott járunk. Az iskolát keressük, szerencsére annyira nincs a közelben. Útközben még elhaladunk egy – nevezzük presszónak – vendéglátóipari alapegység előtt. Kint négyen dohányoznak. A lehelet látszik a levegőben, az utcán négy fok, egyikük rövid ujjú pólóban magyaráz, szemlátomást sokat látott, rutinos versenyző.

Az iskolában sokkal kiegyensúlyozottabb a légkör. Víg Miklós fogad. Tudja, hogy jövünk, kicsit aggódik is. Sietünk megnyugtatni, Olaszliszkának is van mit elfelejtenie, itt sem az a cél, hogy sebet nyissunk újra, azt szeretnénk látni, hogy működik a LORCA Alapítvány felzárkóztató programja.

Álmodni jó, csak merni kell

Ugorjunk egy kicsit vissza az időben. A LORCA Országos Roma Civil Alkotóház Alapítvány saját meghatározása szerint országos szintű roma kulturális, művészeti találkozási pont, alkotóműhely, önálló társulattal rendelkező, befogadó színház létrehozása és működtetése. 

Művészeti-oktatási ismeretterjesztő hálózat megalkotása a cigány kultúra értékeinek felhasználásával: színházművészet, filmművészet, zene, népzene, képzőművészet, hagyományápolás, népszokások, mozgás és táncművészet, irodalom. Roma-nem roma közös művészeti projektek létrehozása és bemutatása, a magyar és a cigány kultúra megismertetése a társadalommal.

Az alapítvány jelenleg öt nagyszerű művésszel dolgozik együtt: Farkas Zsolt, Horváth Kristóf, Lakatos György, Müller Péter, Nyári Oszkár. Partnereik között van Kovács Antal, a Romano Glaszo együttes, A tudás 6alom csoport, a Khamoro Budapest Band és a Karaván Színház. 

A napokban dr. Bangó Lajossal, az alapítvány kuratóriumi tagjával találkoztunk. A projektjük még nem túl régi, a művészeti csoportokkal az ország 118 olyan településén vannak jelen, amely bekerült a felzárkóztatási programba. 

Dr. Bangó Lajos elmondja, nemrégiben a program keretében járt egy településen, ahol megkérdezte, ki mi szeretne lenni, ha felnő. A leggyakoribb válasz az volt, közmunkás, szociális segélyből élő alkalmi munkás. A legmagasabb polc a karbantartó és a takarító volt.

Ezek a gyerekek már elfelejtettek álmodni, kilenc-tíz évesen beletörődtek abba, innen nincs kiút

– mondja dr. Bangó Lajos, aki hozzátette, arra kérte a gyerekeket, csukják be a szemüket, és képzeljék azt, minden lehet, akkor mit szeretnének elérni. Onnantól sorra mondták, egyetemista, tanító, tanár, mérnök, ügyvéd, orvos.

Újra meg kell tanítani velük, van remény, kezükbe vehetik a sorsukat, nem szabad feladniuk

– mondta a LORCA Alapítvány kuratóriumi tagja.

Játszani is engedd

Tatárszentgyörgyre néhány nappal később a Karaván Színházzal érkezünk. A Budapest belvárosában székelő társulat bevallottan elsősorban tehetséges roma fiatalokat tanít színészmesterségre. Repertoárjuk széles körű, a gyerekeket ugyanúgy megszólítják, mint a tiniket és a felnőtteket.

Bakondi Jázminnal és Baranyi Zoltán hegedűművésszel az elsősökhöz megyünk. Rendhagyó énekóra következik. Daltanítás, ahogy az a nagykönyvben megíratott: végtelenül nagy türelemmel, szeretettel és rengeteg dicsérettel. A kezdetben elfogódottak is egyre nagyobb lendülettel vetik bele magukat a tanulásba.

Mikor kicsi gyerek voltam,

Kicsi zöld kalapot hordtam.

Nem volt nékem semmi gondom,

Szerencsés voltam és boldog.

Egy pillanat alatt hatolt csontig a roma folklór, az életigenlés, az optimizmus, a világra történő naiv rácsodálkozás. A kicsik hamar átveszik az érzést, mosolyogva és tisztán, szépen énekelnek, tapsolnak. Jázmin gyönyörű hangja maga után repíti az elsősöket. Judit tanító néni a hátsó padban szintén bekapcsolódik, nemrég ünnepelte születésnapját (ezt a táblára írt köszöntőből tudjuk). 

Zoltán hegedűje játékos, ott cifráz, ahol Jázmin is hajlít, összeszokott páros benyomását keltik. A hegedűművész rutinos csapatjátékos, minden rezdülésében partnerére és a gyerekekre figyel.

Repülnek a percek, látjuk a kicsi zöld kalapot a bozontos fekete hajú gyerekfejen, akinek az élet csupa játék és kacagás, mert a cigányok szeretnek boldogok lenni.

Orvos a legtöbb tatárszentgyörgyi

Később a tornateremben az ovisokra, az elsősökre és a másodikosokra várunk. A Banyamesék lesz a műsor. Bábok között élő szereplők: Bakondi Jázmin, Farkas Ramóna, Fenyvesi Krisztina és egy szál legényként Baranyi Csaba. A humoros meséhez a zenei aláfestést Baranyi Zoltán adja. Majd. De még most van, gyerek sehol. 

Beszélgetünk a zenéről. Jázmin képzett hangja nem olyan, hogy az úgy lesz, azért a genetikai adottságokon kívül keményen meg kell dolgozni. Mégsem járt soha énektanárhoz. Neki ez otthon megadatott, a Dikh Rádiónál is dolgozó fiatal lány családjában mindenki zenész, nehéz lett volna ebből másfelé terelődni, de Jázmin nem is akart.

Mindig szerettem énekelni. Ha valami nem ment, és nem tudtam, merre tovább, csak kérdeztem, és a konyhából jött a felelet

– mondja mosolyogva.

Baranyi Zoltán Hatvanban cseperedett. A CiSz Gypsy Soloists alapító tagja ott is kezdett hegedülni tanulni hétévesen Oláh Zoltán növendékeként, ahol tanulmányi évei alatt megkapta a Kocsi Albert-nívódíjat, amit négyévente Heves megyén belül csupán egy diáknak ítélnek oda. 

2006-ban a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatja tanulmányait Novák Zitánál. Egy év múlva felvételizik prof. Szenthelyi Miklós különleges tehetségeinek osztályába, sikerrel. 2013-ban a Vienna Konservatorium Budapesten folytatja életútját, Zs. Szabó Máriánál, majd Nagy Bélánál. Hegedűjátéka nyugodt, átszellemült, kifinomult, alázatos.

Hiába tudom, hol tartok, még a mai napig úgy érzem, cigányként kétszer annyit kell teljesítenem, hogy igazán elfogadjanak.

Zoltánnal még beszélünk a hagyományos magyar és cigány népzene hasonlóságáról és különbségéről. A hegedűművész büszke cigány kulturális hagyományaira, arra, hogy a két népzene a magyar nótában talált egymásra. Amellett sem megyünk el, hogy Brahms és Liszt Ferenc sokáig abban a hitben élt, a magyar népzene egyenlő a cigány folklórral, utalva itt a magyar táncokra és a rapszódiákra.

Folytatnánk még, de érkeznek a gyerekek, kezdődik az előadás. Hatalmas nevetések kísérik a csetléseket és botlásokat. Minden gyereket bevonz és elvarázsol a mese. A répamesénél legalább félszáz gyerek áll be segíteni kihúzni azt a fránya zöldséget, és amikor egy másik mesében bajba kerül az egyik báb, kiderül, majdnem mindenki orvos a nézőtéren, sikerül is elhárítani a veszélyt.

Online abúzus

A nagyobbakat a baptista Jelen-Lét Pontban várja az I’m online előadás. Tömény esszenciája a társas magánynak, az online abúzusnak, az avatatlanok számára lenyomozhatatlan profilok mögé bújó, rosszindulattá váló szeretetvágynak, a távgyereknevelésnek, a vélt vagy valós másságot elfogadni nem akarásnak. Repkednek az olyan, segélykiáltásszámba menő mondatok, hogy:

Persze, majd én felnevelem magam!

Igen, szeretem a tojásos nokedlit salátával!

XXS-es méretre nehéz jó cuccokat kapni!

Jaaaa, jó, majd megmondom a többieknek, hogy csak félig b..tassanak!

Tömény cyberbullying fojtogat, sejthető a vég, Baranyi Csaba karaktere számára az öngyilkossági kísérlet, Fenyvesi Krisztina magányos kamasz lányának a teljes elszigetelődés, hiszen sehol szülői támasz és minta, mi volna ilyenkor a helyes.

Az előadás után néma csend, a végzős diákok zavartan nevetgélnek. Nehezen nyílnak, nem jönnek könnyen a szavak. Az látható, a színházi élmény felkészületlenül érte őket, néhányukat keményen bedöngölte a betonba, az ő problémájuk is ez a helyzet, előbb vagy utóbb meg kell találniuk a válaszaikat.

Kint az utcán Krisztinával beszélgetünk az iskola felé haladva. Nevetve mondja, bár borsódzik a háta a cigányokról szóló sztereotípiáktól, a tojásos nokedlit szereti.

Salátával

– kacag nagyot. Még hozzáteszi, nem lepte meg, hogy előadás után nehezen nyíltak meg a tatárszentgyörgyi kamaszok, ezért is szoktak elmenni utána, mert gyakran érzik úgy, a gyerekek azt hiszik, amit láttak, az ott és akkor a szereplőkkel tényleg megtörtént.

Viszont van, amikor nincs idő elmenni, mert robbanásszerűen megnyílnak, és öntik ki magukból a rossz tapasztalataikat. Nekik igazi tanulás ez az elfogadás fontosságáról, az abuzálás veszélyeiről

– mondja Krisztina.

Ha akarjuk, ha nem, ez is szegregáció 

Víg Miklós vár, ismét. Ő a Tatárszentgyörgyi II. Rákóczi Ferenc Baptista Általános Iskola iskolalelkésze, hitoktatója, a Baptista Szeretetszolgálat szakmai munkatársa, a Tatárszentgyörgyi Baptista Közösség és Jelen-Lét Pont lelkésze és ifjúságsegítője. Pátyolgatja és terelgeti a LORCA programját a faluban.

Kérdés, hogy ennyi feladat mellett mikor van ideje a családjára, pedig biztos jut a két gyerekre is. Nagyon nyugodt, türelmes ember, erős lehet a hite, nyílt tekintetét figyelmesen függeszti a hozzá szólókra, soha nem emeli fel a hangját, ami a magukban biztos, megállapodott emberek sajátja.

Arról beszélünk, bár Tatárszentgyörgyön nincs szegregátum, de van cigánysor, ahol zömmel a romák laknak. Az iskolában van olyan osztály, ahol az arányuk meghaladja az ötven százalékot. 

Sok közük a két- és háromhás gyerek (hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű), sni-sből (speciális nevelési igényű) is akad. Ezzel nem lenne baj, mert ha osztályonként egy vagy kettő lenne, azt még könnyű volna kezelni, de 5-6 ilyen gyerekkel szinte lehetetlen külön foglalkozni, és a rájuk fordított plusz idő miatt a szerencsésebb adottságúak is nehezebben haladnak.

Víg Miklós azt mondja, a tehetősebb tatárszentgyörgyi családok a közeli településekre viszik a gyerekeket tanulni. Kecskemét sincs messze, de Dabasra is utaztatják a gyerekeket, a valamivel gyengébb képességű, köztük a cigány iskolások maradnak a faluban.

Hallgatunk egy picit, majd Víg Miklós kimondja:

Ez önmagában nem szegregáció, de tulajdonképpen mégis az.

Aki a tatárszentgyörgyi iskolából kikerül, az nagy eséllyel szakiskolában folytatja, ami azért jó, mert lesz egy szakmája, és ma hiány van szakikból Magyarországon. Nagyon kevesen vannak, akik gimnáziumban folytatják.

Kamaftu

Nyílik a hatodik osztály ajtaja, rajzanak ki a gyerekek. Horváth Kristóf, alias Színész Bob tartott nekik rendhagyó irodalomórát. Három bogárszemű cigánylány áll meg előttem, a legcsillogóbb tekintetű kislány kicsit ugrál, lobogtatja hollófekete, enyhén göndör haját, megvillantja hibátlan hófehér fogsorát, csupa mosoly az egész kiskamasz, majd úgy dönt, beszélgetni fogunk:

Kamaftu! Tudod, mit jelent cigányul?

Nem.

Szeretlek!

Tényleg?

Jaaaaaa, úgy nem, de ezt jelenti.

Ennek örülök! Kamaftu!

Könnyen tanulsz.

Igyekszem. Otthon beszéltek cigányul?

Nem, de az iskolában tanulunk

– majd elszalad.

Kristóffal együtt baktatunk az ebédlő felé. Még mindig csillog a szeme, egyfolytában mosolyra áll a szája. Meséli, a gyerekek nagyon lelkesek, befogadóak voltak, öröm volt velük dolgozni.

Átvágunk az udvaron, az ebédlő előtt hatalmas csapat támadja le Színész Bobot, szinte feldöntik. Ha tudják, ha nem, Móra Ferenc A cinege éneke című, nagyon klassz gyerekversét kezdik el rappelni:

Vége van a nyárnak,

Hűvös szelek járnak, 

Nagy bánata van a

Cinegemadárnak.

A ritmus egyszerű, négynegyedben vagyunk, ti-ti-ti-ti tá-tá, adja magát a skandálás, sokkal közelebb van ez így a mostani gyerekekhez. Több mint tíz éve tanárként megpróbálkoztam ezzel a János vitézt megszeretendő. Akkor is bevált, most is.

Amikor kiörömködik magukat, az egyik srác megkérdezi Kristófot.

Te cigány vagy?

Édesanyám és édesapám az, én már nem!

Tényleg?

Vicceltem, persze hogy cigány vagyok

– mondja Kristóf kacagva. A gyerekek nevetve átölelik, vonszolják magukkal az ebédlőbe.

Zöldségleves, túrós tészta tejföllel és, aki kéri, cukorral. Olyan természetes itt a cukros-túrós tészta, mint Tarpán a szilvalekváros derelye pirított szalonnával. Erre már az adagmérők egyike mosolyodik el, ne járassuk már vele a bolondját. Pedig tényleg van ilyen étel, és még működik is a párosítás – bizonygatjuk.

A siserehad csacsogva esik neki a menünek. Gyerekek, ha egymás között vannak, ritkán maradnak szótlanok. Búcsúzóként még megkeresem ifjú nyelvtanáromat, és megszólítom:

Kamaftu!

Kamaftu

– válaszol, és mosolyog. A szemén látszik, boldog, mert ma olyan élményeket kapott, amikre sokáig kell vigyáznia.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)