A föld alá bújtak, de rájuk találtak

2023.01.06. 16:42
Szarmata település maradványaira bukkantak a Budapest–Belgrád-vasútvonal nyomvonalán.

Szarmata település nyomait találták meg régészek a vajdasági Kishegyes közelében, a Budapest–Belgrád-vasútvonal nyomvonalán.

Szűcs Balázs, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója a szabadkai Pannon Rádióban pénteken kiemelte: korábbi vizsgálatok, valamint a korszerű műszerek segítségével már kimutatták, hogy mely területeken lehetnek régészeti lelőhelyek, így amikor elkezdődött a gyorsvasút építése, számítottak arra, hogy a munkálatok során feltárnak valamit – írja az MTI.

Mára kiderült, hogy ókori település lehetett a mai Kishegyes határában. Hozzátette: a téli időszakban általában nem végeznek feltárási munkát, most viszont egyrészt sürget az idő a vasút építése miatt, másrészt pedig az időjárási körülmények is kedvezők, így a régészek hatékonyan tudják végezni a munkájukat.

Megjöttek, majd beolvadtak

A munkálatok jól zajlanak, a talaj felső rétegét már eltávolították, drónfelvételeken már szépen kirajzolódnak a különböző építmények, árkok, kemencék körvonalai, és ezekből már az is feltételezhető, hogy egy i. sz. I. és V. század közötti szarmata településről lehet szó – magyarázta Szűcs Balázs. 

A leletek pontos származási idejének meghatározását a következő fázisban végzik, amikor ki is ássák, megvizsgálják, rendszerezik, majd kiállítják.

A nomád életmódot folytató szarmaták az i. sz. I. században érkezhettek keletről a Kárpát-medence területére, ahol letelepedtek, néhány évszázad után pedig összeolvadtak az itt élő többi néppel.