Csodára várnak Vámosújfaluban

Surranunk a 37-es úton, sok tízezer ember álmán, mert tulajdonképpen mindegy is, kinek köszönhető, de most már nem csupán Miskolc és Gesztely között (nagyon lokálpatrióták Hernádkakot is odaképzelhetik a túloldalon), de egészen Szerencsig négy sávon lehet haladni. Aki tötymörgött anno a kétsávoson, az pontosan tudja, miről van szó.

Vámosújfaluba tartunk a Búzavirág Alapítványhoz. Az ok nem vidám, hatvanöt ember jövője a tét, közülük sokuknak ez az egyetlen reménye.

Virít a búzavirág

Az alapítványt Németh Márta hozta létre. Budapesten már a gyógypedagógiai főiskolára járva eldöntötte, életét a látássérülteknek szenteli. 26 évvel ezelőtt jegyeztette be az alapítványt. Márta ugyan meglehetősen a szavak embere, ezzel együtt – vagy ennek ellenére – annyira sikerült zanzásítani, miért is jöttek létre, hogy megkerülhetetlen idézni:

Most lehet arról vitát nyitni, hogy fogyatékos vagy fogyatékkal élő, az érintettek helyzetén ez nem sokat változtat, ők a maguk módján élik emberként az életüket.

Németh Márta Vámosújfaluban találta meg az ideális helyszínt. Eldugott kis utca végében, onnan már csak földek.

Az alapítvány jelenleg összesen 65 embert foglalkoztat, közülük 52-en fogyatékkal élnek. Olyan megváltozott munkaképességű fiatal felnőttekről van szó, akik máshol nem vagy csak nagyon nehezen jutnának megélhetéshez.

Amikor a Búzavirág Alapítvány szociális intézményét és foglalkoztatóját elindítottuk, a fogyatékos személyek ellátását mint állami feladat átvállalását az állam magától értetődően, az önkormányzati intézményekkel azonos módon finanszírozta, ami persze sosem volt bőséges

– mondja Márta. 

A folytatás ennél is szomorúbb, hiszen amióta az önkormányzati intézményeket államosították, már csak hozzájárulást kapnak a központi költségvetésből a működésükhöz, és ez évről évre egyre kisebb részét fedezi a fenntartási költségeiknek. Ezt kiegészítheti a törvény betűje szerint az ellátottak által fizetett térítési díj mellett az egyszeri, nagyobb összegű beugrópénz a bekerüléskor, valamint megterhelhetik a lakóik ingatlanvagyonát, illetve a hozzátartozók is kötelezhetőek díjfizetésre.

Így az államtól kapott fogyatékossági támogatás és járadék jelenti az összes bevételüket, ami havonta összesen 71 600 forint. Ez tehát nem út – összegez Németh Márta.

Az állam később azt javasolta, szervezzenek adománygyűjtéseket, azért civilek. Erre eddig azt válaszolták, hogy kérhetnének a lakosságtól adományt arra, ami állami feladat, amire egyszer már befizették a nem kevés adójukat? Ezért eddig az adományokat, pályázati támogatásokat, amiket kaptak, fejlesztésekre, a lakók életminőségének jobbítására fordították. 

Fazekasok, kosárfonók, szövők

A működtetést a társadalmi vállalkozásuk árbevételéből fedezték. Kézművesműhelyekben állítanak elő szőnyeget, kosarat, kerámiákat. A kertben termesztik meg a konyhára való zöldséget.

Azonban kéz a szívre, ez a lakóknak, a dolgozóknak vigasz. Nekik azt nem kell tudni, hogy a kiadásnál nem jelennek meg a munkáltatói terhek, a rezsiköltség, de nem is ez a fontos, hanem az, a dolgozók érezzék, az ő munkájuk is hasznos, az ő emberi teljesítményük fontos. A kertészek és a konyhások egészen a tábla létrejöttéig haszontalannak érezték magukat, hiszen az árbevétel a fonók, szövők, fazekasok termékeiből származik.

Akkor elmagyaráztam nekik, ha ők nem vágják le a füvet, nem pucolják meg a zöldséget, azt mással kell elvégeztetni, és az is költség, amit ők a saját munkájukkal termelnek meg. Ekkor megnyugodtak

– teszi hozzá Márta.

Természetesen ezt sem tudnák megtenni támogatás nélkül, ahogy Márta fogalmaz, hogy állhatnák a versenyt a rabszolgamunkával előállított tömegtermékekkel vagy az automata gépsorokkal?

Az állami támogatásuk egy munkaórára vetítve nagyjából a fele annak, mint a közmunkaprogramban, ennek ellenére teljes bért tudnak fizetni, a munkavállalók szolgálati időt tudnak szerezni a nyugdíjhoz, az árbevétel még a szociális intézmény fenntartásába is besegít.

Ez nem menne, ha nem tenné bele minden dolgozónk minden igyekezetét – és ha nem lennének olyan tudatos vásárlóink, akik meglátják az értéket a munkánkban

– mondja Németh Márta.

Lyuk hátán lyuk

Így is tátong legalább tízmilliós lyuk egy évben csak a bérekben. Kapnak ugyan az államtól ettől az évtől pluszbértámogatást, ami egy emberre 100 ezer forint évente, és ez akár jó is lenne, miközben a minimálbér miatt náluk átlagosan 16 százalékkal nőnek a bérek, szóval olyan ez, mint Mátyás király okos lánya, kapnak is, meg nem is.

Még ezzel sem lenne olyan nagy baj, de az év végével lejárt a szolgáltatójukkal kötött gázszerződés.

Eddig 2,93 forint volt egy köbméter. Azt mondták, az új szerződésben ez a szám 75 forint lesz. Maradhat?

– nevet fel Márta. A jókedv egyáltalán nem indokolt, de igazán szomorúnak még senki nem látta az alapítvány vezetőjét, másrészt pedig a vámosújfalui működés kezdete óta eltelt 22 év alatt annyiszor kellett a vízfelszín alól kirángatniuk magukat, hogy számára a túlélésért kapálózás egy szürke hétköznapi mutatvány.

Rengeteg szolgáltatót megkerestek, egy kivételével senki sem válaszolt. Velük le is szerződtek, így csak – és ezt tegyük erőteljesen idézőjelbe – hétszeres árat fizetnek az eddigiekhez képest.

Az árammal más a helyzet – és itt már Márta gyöngyözően kacag –, mert a szolgáltatóval évekkel ezelőtt aláírták a 2023-ra vonatkozó szerződést, így nekik csak 30 százalékkal emelkedik az ár a sokszoros helyett. Közben már elkezdik telepíteni a napelemes rendszert, így 2024-ben már erre a szerződésre sem lesz szükségük.

Átmegyünk a fazekasműhelybe, ahonnan már távolról hatalmas dübörgések bombázzák a hallóidegeket. Gazda Margarétában nem az indulat munkál. Munkára pofozgatja szeretett agyagdarabját. Margó az ország első, szakmunkásvizsgát tett látássérült fazekasa. Nyílt, közvetlen lány, szívesen beszél, jó a humorérzéke, hatalmasakat nevet, és végtelenül örül minden simogató szónak.

Általában a fazekasműhely a legnépesebb. A látássérültek mellett két autista is dolgozik. Az egyikük csak csiszol, a másikuk fest. Alex mesterien bánik az írókával, hihetetlen precizitással rajzolja a mintákat. Emellett a rafinéria sem áll távol tőle. Nemrégiben azt a feladatot kapta, hogy a bögréket díszítse. A kreativitás mellett ez számára néha rutinfeladat. Éppen látogatókat vezetett körbe Márta. Amikor beléptek, Alex előkapott egy csipkét, amit szintén ő csinált, és ami lényegesen bonyolultabb. Büszkén mosolyogva bezsebelte az átlagosnál nagyobb dicséretet, majd amikor a látogatók kimentek, eltette a csipkét, és visszatért az írókázáshoz. Márta még most is jót nevet ezen.

Margó közben minden munkafázist kommentál, Márta jelzi, hol szokta elveszíteni a folyamat fonalát, mire rátromfolunk, hogy jó neki, nekünk felvenni sem nagyon sikerült. Ezen két paddal odébb Dani jót nevet. Szív alakú tálat formáz, ha csak teheti, ez kerül ki a keze alól. Kettejük között Attila almasütőn dolgozik, az az ő védjegye.

Amikor tábort tartunk, a gyerekek munkáiból tudjuk, kinél korongoztak 

– kacag Márta.

Érzékenyítő táborok

A Búzavirág nyári táborai már országszerte híresnek számítanak, özönlenek rájuk a gyerekek. Valamennyien a láthatatlan kiállításnál kezdenek. Egy teljesen elsötétített szobában kell feladatokat megoldaniuk, például kincseket keresni. Pár perc alatt megtanulják, milyen érzés vak embernek lenni, mennyire fontos mások segítsége. Másnap már nem kell nekik külön elmagyarázni, hogy először meg kell szólítaniuk azt a látássérültet, akivel beszélgetni akarnak, hogy a másik tudja, tőle várnak válaszokat. 

Persze csak akkor, ha még lesz hová ellátogatni. Mártáék kiszámolták, a jelenlegi keretek között napi ötvenezer forint hiányzik ahhoz, hogy a fűtésszámlájukat ki tudják fizetni. Ezért az ünnepekkor elkezdtek egy január végéig tartó kampányt. A közösségi oldalukon mindennap egy-egy dolgozót mutatnak be egy általuk gyártott és árusított termékkel. Aki örökbe fogad egy napot, és 50 ezer forintot utal az alapítványnak, annak jelképes ajándékul elküldik azt a kosarat, poharat, vállszatyrot, miegyebet.

A felhívásnak nagyobb lett a sikere, mint várták. Sorozatban jönnek a felajánlások. Van, aki csak egy-két ezer forintot ad, de mindenkinek megköszönik.

Miért van mindig jókedvem? Ma délelőtt olvastam az utalásokhoz írt közleményeket, és ilyenekkel találkoztam, hogy ne adjátok fel, kincsek vagytok! Ha ilyet olvasok, hogyne lenne jókedvem!

– nevet hatalmasat Németh Márta. 

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)